Miután múlt hét pénteken az utolsó vizsgámat is letettem sikeresen, e hét szerdára pedig minden papírkámat aláirattam, a szabadság édes mámora kerített hatalmába. A következő a cél: a maradék ösztöndíjam csupa hasznos és okos dologra való elköltése (leginkább ruhákra és cipőkre) illetve az eddig még nem látott város részek megtekintése. Mai menü még: édes-savanyú búcsúbulik régi és új ismreősökkel. Manapság döbbentem rá, hogy én leszek az utolsó előtti aki lelép innen és ez igazán nem igazságos. De legalább én minden rosszgyereknek meglapogathatom a hátát, meg ihatok az egészségére és mondhatom, hogy viszlát és további szép életet! Huhh... Na jó, maradjunk annyiban, hogy szar sereghajtónak lenni.
Február 13. (Hétfő)
Reggel bent jártam az International Office-ban, hogy aláírassam a papírkáimat, mikor váratlanul összefutottam Andrással, akinek ugye aznap délután indult a repülője Magyarországra. Megvárta, míg én is elintéztem a piszkos papírmunkát, majd kéz a kézben elmentünk a közértbe alkoholt venni a szeretteinek. Szegény fiú a vállamon sírta ki magát, mivel összemelegedett egy helyes kis cseh lánnyal az újonnan érkezett, tavaszi féléves turnusból, aztán emiatt nem igazán akaródzott neki visszamenni a fornettis üzletek, sárga kombínók és a füstös kocsmák világába (o pardon, már nem is füstösek). Miután lerakta nálunk a csomagját még összefutott egy kis sütikézésre a leányzóval és mikor hazatért nagy örömmel mesélte, hogy biztos tartani fogják még a kapcsolatot, meg Csehország nincs is olyan messze... Hát remélem sokáig kitart még ez a lelkesedés és nem fog a kapcsolat havi két facebook bejegyzéslájkolásra redukálódni. Nagyon drukkolok nekik!
Miután könnyes búcsút vettünk egymástól, én felmentem szépen a hegyekbe futni, hogy kiheverjem az elválás okozta fájdalmat. Az előző bejegyzésben említett pörizés összehozott minket Andrással itt a végén, aztán sajnáltam picit, hogy elmegy. De vele aztán ténylg még összefuthatok otthon, a kutyafáját.
Február 14. (Kedd)
Újabb embereket búcsúztattunk (Kuba és őőő... Paulina! Két lengyel fiatal.) illetve megismerkedtem egy újonnan érkezett török sráccal is, aki olaszul egyáltalán nem és angolul is igen nehezen volt képes kommunikációra. Eljópofáskodtunk azért egymással kicsit és a kb. 50 szavas angol szókincsével még azt is fontosnak tartotta a tudtomra hozni, hogy bizony régen Magyarország is a Török Birodalomhoz tartozott. Mondtam, hogy biztos emiatt nem állunk rosszul a kebabos gyorsbüfékkel odahaza...
Mellesleg nem rossz gyerek, csak szokni kell.
Február 15. (szerda)
A várost jártam kicsit, hogy valami gyilkos cipőt vegyek magamnak még itt vagyok. Ahogy így járom az üzleteket manapság egyre többen kérdezgetnek Kishazámról. Miniszterelnökünk neve messzeföldön híres, még Nápolyba is eljutott. Például ilyen kérdésekkel szokott meglepni a sarki gyógyszertáros, kávéházi alkalmazott vagy a TO-s néni, hogy: "Magyarországon most pártállami rendszer van?" vagy, hogy "Diktatúra van Magyarországon?" Én meg mesélek nekik, hogy persze csak a válság, meg kétharmad, meg új alkotmány... Ők csak bólogatnak és mondják, hogy "Nagyon "híresek" lettünk külföldön."
(Megjegyzés: A félreértések elkerülése végett mondom, hogy távolálljon tőlem, hogy ebbe a blogba belevigyem a politikát. Én csak érdekességeket mesélek a nagyvilágból mindenki okulására)
Február 16. (csütörtök)
Képzeljétek, fodrásznál voltam! Elég durva volt, mert eddig ezt nem voltam képes megengedni magamnak, mert milyen drága. Mondjuk így utólag belegondolva, nem kóstált sokkal többet a dolog mint otthon, de megvolt az a "luxusérzés" amit lehet, hogy az eddigi hónapok nélkülözése után volt feltünő. Száz szónak is egy a vége: tök jó volt.
E rendkívüli eseményt követően elmentünk vacsizni a rosszcsontokkal a da Michele-be (lásd: Zord idők - 2011 december). Ebben az évben még nem is voltam pizzázni, lehet, hogy emiatt esett annyira jól a kicsit odakapott, vékony-tésztás, lucskos, tacsakos, paradicsomos, mozzarellás gyönyör. Huhh, szóval orgazmikus volt. (huhh, e sorokat írva ép rettentő éhes vagyok, lehet emiatt szentelek egy külön bekezdést a tegnapi kalandomnak egy pizzával). Mellesleg nem véletlenül mentünk étterembe aznap este édes tizenegyesben; Említettem az előző rész végén, hogy a spanyolok testületileg elmennek karneválozni Velencébe és csak hétfőn térnek haza. No mármost, egy csomóan hazatérnek a hétvégén (többek között a híres Antek is) így most kellett összeülnünk egy búcsúvacsira.
Készültek képek! Nézzétek meg őket, mert némelyiken még én is megjelenek:
 |
| Jókedvű fiatalok |
 |
| Ez csak azért, hogy lássátok az új hajam |
 |
| Pakolok |
 |
| Pózolj étlappal 1. |
 |
| Pózolj étlappal 2. |
 |
 |
| Ő is itt evett az Ízek, imák, szerelmekben. bizony |
 |
| A másik asztalnál is megy a hőzöngés |
 |
| Volt bácsi is gitárral (a háttérben) |
 |
 |
| Addig fényképezek míg rá nem vetik magukat |
 |
| Eh? |
 |
| Dokumentáció édesanyának: Flórika eszik |
