A legutóbbi bejegyzésem legvégén említettem, hogy tartok tőle, hogy beteg leszek. Hát ezt jól megéreztem. A betegség két hullámban tört rám:
Előző hétvégén sima megfázásos tüneteim voltak fejfájással, orrdugulással, torokfájással. A hétvégét a lakásban töltöttem mézes teát kortyolgatva, aztán hétfőn - igaz nem jöttem ki teljesen a dologból - de már úgy éreztem másnap már mindenre képes leszek. Nagyon könnyelmű voltam, de legalább volt 3 szép napom a héten - amelyekről érdemes is írni -, aztán durván visszaestem. Az eredmény csütörtök estére meg is érkezett tüszős mandulagyulladás formájában. Megijedtem picit, mert olyan rosszul voltam, hogy komolyan attól féltem, hogy nem fogok tudni hazamenni ilyen állapotban. Volt két igen nehéz éjszakám, de jelentem, már jól vagyok és - ha minden jól megy - holnap haza is térek kis hazámba. És ez nagy öröm! Nem mondom, nem lehet okom panaszra, megtesznek értem mindent a pajtik amit lehet, de azért hiányzik az otthoni törődés, a mama főztje és a kényelmes franciaágyam...
Na, de elég ebből! Szeretném megosztani veletek a kedd-szerda-csütörtök vidám eseményeit illetve még a pénteki, nápolyi kórházban tett bizarr látogatásomról is érdemes említést tenni. Na, de ne rohanjunk ennyire előre. A mese keddtől azaz december 13-ától folytatódik:
December 13. (kedd)
Mint mondottam volt a 3 napos otthon ücsörgés után, úgy éreztem enyém a világ. Ennek jegyében pörögtem végig az egész délelőttöt: például voltam boltban, hogy felkészüljek a délután egykor esedékes vizsgámra: ugyanis ekkor kellett számot adnom a 3 hónap alatt itt megszerzett főzőtudásomról. Az 5 vizsgatétel közül a lakás két első számú szakácsa - Guilherme (a brazil) és Ester (a spanyol) - választotta ki az aznapi menüt, amit nekem ügyesen, jegyzetek nélkül kellett abszolválnom aznap ebédre. Egyetlen kikötés volt: legyen ehető a végeredmény. Plusz pontok jártak az esztétikai kivitelezésért, az eltalált sózásért stb. A tétel: tonhalas tojáslepény választott körettel. Tekintve, hogy ez a kaja egy tömény fehérje és koleszterin bomba, paradicsom salátával körítettem (aminek elkészítését még otthon szedtem magamra). Végül a "független" vizsgálóbizottság értékelése: Sikeresen megfelelt (plusz pontokat kaptam a szép kivitelezésért, a lepény sikeres megfordításáért és a kreatív köretért). Immáron hivatalos házi kukta vagyok.
Délután mentem egyetemre szépen, szorgosan. Tekintve, hogy ez az utolsó iskolai hét az évben, el kellett kezdenem komolyan ráfeküdni a kapcsolatépítésre, ha azt akarom, hogy a vizsgáim is sikeresen meglegyenek. Óra előtt jópofáskodtam kicsit az olasz lánykákkal, és diplomatikusan utaltam rá, hogy szívesen fogadok jegyzetfelajánlásokat is a részükről. Vették lapot és biztosítottak róla, hogy nincs okom aggodalomra. Meg mindig mondják, hogy milyen aranyos, külföldi lány vagyok... Nem tudom, hogy mivel nyertem meg a szimpátiájukat, mivel otthon szerintem már rég idegzsábát kapott volna mindenki aki olyan külföldivel fut össze mint én: bevallom azért sokszor vissza-vissza kérdezek, ha nem értem amit mondanak - azért néha meggyűlik a bajom a hadarva előadott nápolyi dialektussal -, de itt mindig elmagyaráznak nekem mindent akár háromszor is.
December 14. (szerda)
Ma követtem el azt a súlyos hibát, hogy még félig betegen elmentem futni a tengerpartra. Dehát Isteni idő volt! Az ég tiszta volt, csak igen erős szél fújt, ami akkora hullámok csinált, hogy a vizet felcsapta az útra ahol a kocsik közlekedtek. Annyira elkapott a hév, hogy csaknem 20 km-t tettem meg oda-vissza a parton és akkor is csak azért fordultam vissza, mert már késő volt és menni kellett haza főzőcskézni. Szóval jó volt, de meg lett a böjtje ennek is.
Tekintve, hogy Magda és Paolo csütörtökön mennek fel Rómába - hogy aztán a hétvégére idehozzák az egész pereputtyukat - pénteken meg már megindul a népvándorlás haza az ünnepekre, úgy gondoltuk, hogy a testületi karácsonyozást ma este tartjuk közös főzőcskézéssel, étkezéssel és könnyed iszogatással.
Szervezési hibák miatt az este nem volt a legjobb (a lakásunk lett volna megrendezve, de aztán észbe kaptunk, hogy a szomszédoknak a bögyében vagyunk kicsit, így két emelettel lejjebbre költöztünk, ahol meg a mosatlan edény és üres üveg halmok miatt nem tudott kényelmesen elférni a népes társaság). Viszont a közös főzőcskézés Esterrel tényleg emlékezetes volt!
Alapszabály, hogy két dolog kell egy jó vacsora elkészítéséhez: zene és alkohol (ez utóbbi persze csak mértékkel). Egyikben sem szenvedtünk hiányt.
Vannak képek!
 |
| Ester, a főszakács |
 |
| Biztos kézzel kavarja a gombás-tejszínes rizottót |
 |
| Főzzünk szexisen! |
 |
| Főleg kóstolásban vagyok igazán jó |
 |
| Pózolj rizzsel |
 |
| Inés és Ester tanítványukkal (azaz velem) |
 |
| A másik lakásban is megy a készülődés - itt András, aki TUD főzni |
 |
| Rossz gyerekek vacsi előtt édességet esznek |
 |
| Be kedves! |
 |
| Művészfotó az étel szemszögéből |
 |
| A helyzet fokozódik |
 |
 |
| Boldog karit! |
 |
| Vidám társalgás |
 |
 |
| És sütike a végén |
December 15. (csütörtök)
Az év utolsó iskolában töltött napja. Semmi izgis nem történt, azon kívül, hogy minden jót, de legfőképp sikeres vizsgákat kívántak nekünk. Úgy legyen.
Este éreztem, hogy bajok lesznek itt torokfonton, így felhívtam az otthoni háziorvosomat egy gyors távdiagnózisra. Azt mondta, hogy másnap sürgősen menjek el orvoshoz ha jót akarok.
December 16 (péntek)
Úgy is lett. Azért megkértem Andrást, hogy jöjjön el velem a kórházba, mert egyedül valamiért nem mertem nekivágni az útnak. Hál' Istennek pont otthon is találtam a fiút és mondta, hogy természetesen elkísér. A helyszín megtalálása koránt se volt annyira egyszerű, mert a címen, amit még régebben kaptunk, kórház sajnos nem volt. Persze sikerült végül megtalálnunk egy egész kórház szerű épültet, de ott sem éreztük teljes bizonyossággal, hogy jó helyen járunk: A felszereltség és szervezettség hagyott némi kívánnivalót maga után, de hát Nápolyban vagyunk, kicsire meg amúgy sem adunk. Épp akkor hoztak be valakit átvérzett kötéssel, sietve, mikor odaértünk és a váróban is nyílt töréssel fekvő és eszméletlen embereket találtunk, amitől a kétségbeesésünk csak tovább nőtt. Egy arra járó nővérkét kérdeztünk meg, hogy esetleg, véletlenül valaki belenézne a számba? Más szóval: egy belgyógyászt keresünk. "Rossz helyen járnak, mert mi sürgősségi osztály vagyunk." (nane!) Aztán mondta, hogy azért várjunk itt egy pillanatig, megpróbál tenni valamit értünk. Pár perc múlva visszatért egy orvossal! (legalábbis volt fehér köpenye meg fonendoszkóp a nyakában). A bácsi megvizsgált, felírt egy lórúgás antibiotikumot és az utamra engedett. Bár van nemzetközi TB kártyám, tudtam, hogy azt problémás itt használni, így megkérdeztem:
"Köhm... És mennyivel tartozom?" - kérdezem én
"Ugyan, hagyja kisasszony, túl sok papírmunka lenne. Ingyen volt a vizsgálat."
"???"
"Jók vagyunk, ennyi az egész"
Jajó, ezen nem nyitok vitát. Idáig azt hittem, hogy szerencsém volt az emberekkel, de most már kezdem azt hinni, hogy itt tényleg mindenki jófej...
Este nagyon felszökött a lázam... (a következő bejegyzést töröltük)
December 18. (vasárnap)
Az első fáradtságos éjszaka után nagy javulást tapasztaltam, sokat pihengettem és megnéztem azt az öt South Park részt amit pont ilyen vészhelyzet esetére tartogattam magamnak. Anyunak is csak ma vallottam be, hogy milyen cudarul voltam az elmúlt pár napban. Persze kiakadt, hogy miért nem szóltam, de most mit tud velem kezdeni pár száz km-ről? Stresszelni meg nem akartam. Nem győztem meg a józan érvekkel, de hát így működnek az anyák.
Na jól van gyerekek, elszaladt az idő és lassan mennem kell csomagolni. Megyek haza !!!
Legközelebb januárban jelentkezem, addig is tartsatok meg jó emlékezetetekben.
Boldog karit és még boldogabb új évet mindenkinek!
Én maradok továbbra is : Flóra
