November 13.-27. - Nápoly-Róma e vice versa

Most, hogy Toxicy feltöltöltötte szépen a képeket, én is úgy érzem, hogy végre ki kell lépnem a hallgatás ködéből, hogy írjak pár sort a római mókázásról és az előtte levő pár nap és az utána következő hét eseményeiről.

Illetve ezúton jelentem be, hogy a "Vaníliás Nápolyi" első évadának utolsó része következik. Két jelentős esemény miatt zárom le az első 9 bejegyzést:

1. Az egyik ok, a már említett római vakáció lenne. Ez a kint töltött időm kb. félidejében következett be, és testi-lelki megújulást hozott az életembe. 
2. A másik, hogy épp a napokban vettem meg a repülőjegyem haza! Szóval december 20-áig mindenki elkezdheti kihúzogatni a napokat a naptárjában, mert most már szinte biztos, hogy hazajutok egyszer! Ám nem végérvényesen. 

Ami a formai újításokat illeti: 
Úgy tűnik innentől kezdve végérvényesen átállok a naplószerű bejegyzésekre. Ez azt jelenti, hogy gyakoribb, ám rövidebb leírások várhatók, napokra felosztva. Azért döntöttem így, mert cirka 3 héttel a félév vége előtt minden nappal egyre kevesebb időm lesz a nagyobb lélegzetű fogalmazványokra. (Ezen kívül remélem ezzel a trükkel kikerülök abból a facebook cellából amibe az elmúlt pár hétben kerültem bele és ami igazából az időm nagy részét elveszi). Mi bejelenteni valóm van még... Ja örömmel tudatom mindenkivel, hogy immáron saját fényképezőgéppel is rendelkezem az otthonról érkezett felmentő csomagnak köszönhetően. Így most - mindenki legnagyobb örömére ugye - el foglak halmozni benneteketa jobbnál jobb fényképekkel különböző méretű és izeístésű pizzákról, koszos sikátorokról, száradó ruhákról és egyéb érdekességekről.

Na vágjunk is bele.

November 13-17.


Mi is történt a múlt hét első felében? Hmmm... Bevallom, én a hét közepétől kezdve kimondhatatlan lázban égtem, emiatt kicsit összefolynak a Róma előtt eltelt napok. Amellett, hogy az elkövetkező vakáció gyönyöreire gondoltam meg-megállva, valamennyire a tanulmányaimra is igyekeztem energiát fordítani (szerdától kezdve ez már úgyis lehetetlen volt). 


Egyetlen izgalmasabb esemény történt, amiről érdemes említést tenni, mégpedig arról az igen jól sikerült brazil szülinapról ami hétfőn került megrendezésre szerény hajlékunkban. Drága Guillherme lakótársamnak volt a szülnapja, és az kell mondjam ő a legéletképesebb fiú akivel valaha találkoztam. Összejött messze a legszebb spanyol lánnyal a társaságban, aki a többi spanyol barátnőjével karöltve olyan terülj-terülj asztalkámat varázsolt aznap estére, hogy még 3 napig azt ettük, öten. Ezenkívül a fiúk csináltak vodkás ananászkoktélt (természetesen friss ananászból) és az este megkoronázásaként 22x elfenekeltük az ünnepeltet (ez valami brazil szokás, hogy ahányadik évét töltötte be a szerencsétlen, annyiszor veri rajta ludas matyi vissza). A hajnalig tartó mulatság után nekem másnap iskolába kellett mennem. Ne részletezzük...


November 17 (este) - 20.


Nem is tudom mit mondhatnék, ami tényleg mindenkit érdekel. Meg nem is akarok belemerülni a rimi-romi részletekbe. Tulajdonképpen azért vagyok itt - persze részben, hogy a saját kedvemre tegyek, meg valamilyen módon dokumentáljam a kalandjaimat -, hogy mindenkinek kedvet csináljak ahhoz, hogy ne habozzon, hanem mindenképp menjen külföldre - lehetőleg Nápolyba - szerencsét próbálni. Amúgy meg ki nem szarja le, hogy mi van velem meg a magánéletemmel?


Azért egy szóval : Frenetikus volt !!
Örültünk egymásnak minden módon amit el tudtok képzelni.


Ami Rómát illeti... Jójó, tényleg gyönyörű, de nekem akkor is Nápoly a kedvenc olasz városom. Ez ellen nincs mit tenni. Mondjuk hozzátenném, hogy visszatérésemet követő napon békésen sétálgattam az utcán, mikor valakinek kedve támadt kicsullantani az ablakán és, mit ad Isten, pont engem talált el. Akkor és ott egy pillanatra kiábrándultam kedvenc városomból, de utána hamar megbocsátottam, mint egy rossz gyereknek szokás. Lehet, hogy valami beteg vonzalom köt minket össze a várossal, hogy ennyire elfogult vagyok.


Szóval Róma nem ilyen. Nápoly szűk utcácskái után hatalmas újdonság volt Róma hatalmas terei és sugárútjai... De hát ki nem járt még az Örök Városban? Mindenesetre jórészt az összes romot és nevezetességet megnéztük, ahogy az jó turistákhoz illik. Csak a Vatikánba nem jutottunk be! Most komolyan ki gondolta volna, hogy vasárnaponként a Pápai Állam zárva van? Hát mikor mennek itt áhítatoskodni az emberek?? Azért stílusosan elszívtunk egy szál cigarettát a Vatikán lépcsőjén és jót mulattunk a többi lelkes utazón, akiket azon a szép, napsütéses vasárnap délelőttön odavetett a jószerencse. 

Kétségbeesett turistacsoport a nyitva tartást jelző tábla előtt

Zárt kapuk

Ilyen szomorú még talán sose volt

Amúgy ha valakit egyszer Rómába fúj a szél, jelentem, hogy minden hónap utolsó vasárnapján, nem hogy nyitva tart  hanem ráadásul ingyen látogatható a Vatikán. (Feltéve ha valakinek van ideje és ereje az ország körül kígyózó sort végig állni).


A továbbiakban még bemutatok pár fotót, ami a fb-on található album 50 + 5-ös  álomkeretébe valamiért nem fért bele:

Giccses felhőcske a Colosseum előtt 

Eltévedt légiósok

Forum Romanum

Pantheon - bizony ezt is láttuk!

Luk

A Trevi kútnál is jártunk

örül, hogy itt lehet

Na melyik téren is vagyunk most, Flóra?

Hoppá! Egy popós kép

Utolsó nap az állomás előtt

Csendélet hulladékkal

 November 20. (este) - 25.


Az elválás után újabb honvágy hullám tört rám. Bevallom hazatértem volna egy picit Róma után, de végül csak felszálltam a Nápoly felé tartó vonatra. Aranyos kis pajtásaim tárt karokkal vártak az állomáson és lefekvésig szóval tartottak, hogy ne szomorkodjak annyira...


Azóta megint eltelt egy hét és folytatódott a hétköznapok megszokott menetrendje. Annyi újítással talán, hogy újabban az érdeklődésem a camorrával kapcsolatos témák felé fordult. Ezen felindulásból vettem is magamnak egy könyvet, hogy kiokosodjak kicsit a tárgyban (meg letöltöttem A Keresztapa mind három részét, csak hogy életvitelszerűen ráálljak a dologra).


Azért is lettem lelkes kicsit, mert már régóta lázban tartott, hogy mi ez a megfoghatatlan feszültség ami a város egyes részeit belengi, vagy miért van az, hogy itt este tényleg senki sincs az utcán. Igazából idáig nem hallottam, hogy a napokban vér folyt volna, de így is izgi. A másik dolog, amit én magam is, rövid ittlétem alatt megtapasztaltam, hogy ha gyorsan és zökkenőmentesen akarsz megoldani valamit, akkor nem a közintézmények valamelyikébe kell elmenned, hanem Cinót / Ninót / Franceskót kell felkeresni, akitől meg lehet szerezni a szükséges papírokat. Így volt ez velem amikor gyorsan kellett feladnom egy levelet vagy bankszámlát kellett nyitnom, de még a lakhelyem megszerzésénél is. A Nemzetközi Irodában rögtön valamelyik haver telefonszámát adták meg és másnapra minden megoldódott... Szóval furcsa az egész.


November 26. - 27. - a hétvége


Tegnap elmentünk a rosszcsontokkal Caserta nevű kisvárosba, ahol a volt Bourbon nápolyi királynak található egy visszafogott - a versailles-i kastély mintájára készült - vityillója. Csak a parkot sikerült cirka 5 óra alatt bejárnunk, ami közben olyan izgalmak történtek, mint hogy az egyik francia srác beejtette a telefonját egy halastóba, ezenkívül pedig a kertészek vasvillával kergettek meg minket mert átmásztunk az egyik kapun illegálisan (najó, a vasvilla túlzás, de tényleg megkergettek minket).


Íme pár kép a tegnapi napról:

még vidáman

Asszony a dzsindzsásban

Az bizony beesett

"És amikor így fogtam a tehén tőgyét..."

"A végén nézz vissza a vadkan fejénél"

Kötelező csoportkép

Amúgy 20 fok volt és napsütés. Otthon milyen az idő?

November 1.-12. - Part 2°

Na, újra itt. Enyhe bokaficam volt a mai nap jutalma.
Rém tökéletlen, elnagyolt evolúciós alkotás az emberi lábfej és most nem csak a saját, gágogó lúdtalpamról van szó. De az a csonthalmaz ami oda van hányva bokatájékra... Ezen egyensúlyozunk végig egy egész életet. Na mindegy.

A mese folytatódik:

November 7. (hétfő)

A délelőtt folyamán beugrottam az International Office-ba, egy kis papírmunkára. Már tényleg az utolsókat rúgom a Tanulmányi szerződésem elfogadtatása terén, amivel már hetek óta csak a szívás van. Szerdán kerül rá az utolsó aláírás, így még van remény, hogy egyszer a végére járok ennek is. Délután összefutottam a többiekkel itthon és Guilherme csinált nekünk ebédre egy brazil specialitást: Bolognai spagettit. Amúgy tényleg ért hozzá a fiú. A tömény szénhidrát adag emésztése közben végignéztük az összes rajzfilmet ami délutánonként megy a TV-ben - hisz ugye így ragad rá legjobban az emberre egy idegen nyelv. Na persze. A Simpson család, majd a Dragon ball legújabb - 10 évvel ezelőtti - epizódjai után kiderült, hogy 15 órától Big Bang theory is megy az Italia 1-on, amit persze nem lehetett kihagyni. Enyhe lelkiismeret-furdalással ültem le délután 4-kor a jegyzeteim elé tanulást szimulálni. Megint eltelt így egy nap. És holnap még konzultációm is lesz a tanár bácsival kórélettan témakörben. De nehéz az iskolatáska.

November 8. (kedd)

Bevallom, fostam picit a Prof. Alibertivel való találkozástól (főleg, hogy november közepétől rendszeresen be kell neki számolnom, minden kedden). Tudjátok, az ember elröfög olaszul a bárban, az utcán és ruhavásárlás közben, de az egy kicsit más tészta mikor mutagenezisről és a géntoxikológiáról kell beszélgetni profi biológusokkal. Ehhez én még kevés vagyok. Meg is kaptam, hogy "Köhm, köhm... Ezt azért még gyakorolni kéne."  Igazából csak abban reménykedem, hogy mire két hónap múlva vizsgára kerül a sor, már csak ragad rám valami.

A nagy stressz után már ahhoz sem volt kedvem, hogy az esti nagyszabású partira elnézzek, pedig csak két emelettel lejjebb kellett volna kimozdulnom. Az egyik lengyel lánynak volt szülinapja, de bevallom, már kicsit kezd nekem sok lenni ez a polish crew. Főleg ha Antek barátommal kell egy estét eltölteni. Ide csak most írok róla először, mert az elején még sajnáltam, most viszont már kezd picit az agyamra húzódni a srác. Ez a fiú üldöz a szerelmével. Majd még írok róla, mert a története tanulságos. De elég most annyi, hogy e party előtt is csaknem háromszor jött be a szobámba és bambi szemekkel kérdezte: "Tutira nem akarok ma lemenni mégis?"
"Tutira nem."

November 9. (szerda)

Oh, hát ma korán keltem nagyon, mert át kellett vonatoznom a közeli Fuorigrotta tartományra, ahol egyetemünk egy másik campusa található és a biológia intézet feje is ott székel. Tőle kellett megszereznem az utolsó aláírást a papírkáimra. Igazából az akció nem volt több 5 percnél, de oda kiutazni, meg a főnököt megtalálni az egyetem területén belül, azt nevezném kispályás mutatványnak. Ez a campus még az ELTE TTK épületénél is bonyolultabb labirintus rendszer. Fuorigrotta pedig ha lehet Nápolynak még egy fokkal szegényebb környéke. Itt történt, hogy az Olaszországban eltöltött 7 hetem alatt első ízben próbáltak meg kirabolni.

A szituáció a következő:

Tömött busz. Bácsi jeggyel a kezében utat próbál törni magának a tömegben. Bácsi végül feladja a küzdelmet és mellettem pihen meg egy picit. Mond is nekem valamit, amire válaszolni is akarok. A mellettem kapaszkodó öreg hölgy megszorítja a kezem. A váratlan érintés belém folytja a szót. Kérdőn nézek a nénire. Újabb kézszorítás. Busz megáll a megállóba és a bácsi - aki beszélgetést kezdeményezett - sietve leszáll. Néni: "Figyelj a táskádra".

A buszról leszállva pánikszerűen pakoltam ki a tatyóm tartalmát. De meg volt minden.

November 10. (csütörtök)

Aznap két órám van a 10.45-től 15.15-ig és bár okosan ott figyeltem a szokott helyemen az előadóban, valahogy a szövettani gyakorlatok izgalmai sem tudtak kirántani abból az álmos merengésből ami egész napra a hatalmába kerített. Az óráim után beugrottam kedvenc fénymásoló szalonomba, csak hogy úgy érezzem ma teszek valamit a jövőmért.

Ó, amúgy tényleg egy élmény itt a fénymásolás! Egy szikár, picit hiperaktív, agyon tetovált srác szolgálja ki a vevőket, miközben az asszonyka - aki termetre kísértetiesen hasonlít a willendorfi vénuszra - a pár hetes babájukat szoptatja a scanner mellett. Valahogy itt minden délután, amikor arra járok ez a látvány fogad. Imádom őket!

Amúgy nem tudom, hogy feltűnt-e de lassan két hét eseményeit gyűjtöttem össze idáig, de szó sem esett egyetlen partiról sem, amiben részt vettem volna. Nem az történt, hogy ezek a részek ki lettek cenzúrázva a blogomból, hanem valóban: nemet mondtam minden nemű éjszakába nyúló mulatozásnak. Emiatt történt, hogy ma komoly szándékaim voltak, hogy este én minden körülmények között kirúgok a hámból. Hát bevallom, sikerült. Az estét a Piazza Orientalén kezdtük a megszokott 1,5 liter/2 € pezsgőbor és a hasonló minőségű vodka társaságában. Amúgy kellemesen indult az este , sokan összegyűltünk és a téren megrendezett Reggae koncert tovább emelte az est fényét. Annyira felbátorodtunk, hogy a Galleria 19. nevű szórakozóhelyre is elmerészkedtünk, pedig 5 ajró oda a belépő! Viszont grátisz dupla vodka koktél és tombola járt a belépőhöz. A tombola... Hmm... Szerintem azt nem játszottunk, de nem emlékszem kristály tisztán. Viszont a dupla kevertet kikértem, és el is fogyasztottam, ahogy azt illik.

Csak a jó neveltetésemből adódik, hogy most nem megyek bele a részletekbe, hogy mi lett az este vége. Annyi a szerencsém, hogy itt Nápolyban is akadnak jóbarátok akik hazavisznek az ágyikómba ha picit elkap a gépszíj...

November 11. (péntek)

Huh, az a péntek reggel. Az az embertelen fejfájás... Konkrétan nem mertem felülni az ágyban, nehogy a hirtelen vérnyomás változástól tényleg szétrobbanjon a fejem. Az ágyam mellett találtam egy ajándék palack vizet és egy LAVÓRT! Az az átkozott lavór... Úgy látom ez nemzetközi szokás, hogy ott hagyjuk az est áldozata mellett. Most komolyan, volt már olyan aki tényleg használta azt még az éjszaka folyamán? Mert szerintem nem. Én tényleg nem akarok lehordani senki, meg kedvesek, hogy gondoltak rám, meg tényleg éreztem a törődést meg minden... De ha másnap nem érezné magát amúgy is éppen eléggé hitványul az ember, a lavór látványa biztos egyből felidézi az előző este kellemetlen eseményeit és így még keservesebbé teszi az ébredezés pillanatait.

A palack víznek viszont örültem nagyon, mivel ki voltam száradva mint egy múmia és arra még volt erőm, hogy az éjjeli szekrényem fiókjából előkaparjam jó öreg Nurofen forte barátomat, aki mindig kiránt a bajból...

Még 2 óra pihegés után új emberként keltem ki az ágyból. Szépen elmosogattam azt a 3 emeletes edényhalmot amit pajtikáim hagytak a konyhában az éjszakai főzőcskézés után. Ekkor jutott eszembe, hogy milyen kiváló nap ez egy kis vásárlásra a városban. Be is ugrottam a Via Toledora beszerezni ezt-azt.

Hazafelé jövet viszont találkoztam a legnyomorultabb hajléktalannal akit valaha láttam. Egy fiatal lány volt a gyermekével. Bevallom, hozzá vagyok én itt már szokva mindenféle módon csonkított test látványához, de ennek a nőnek nem volt orra! Ennél megrázóbb dolgot én nem tudom, hogy láttam-e már életemben.

A lelki és szellemi megtisztulás jegyében küldök egy receptet amit a minap láttam a RAI 1-on:

Tojás a purgatóriumban

1. Vegyünk egy fél fej közepes méretű vöröshagymát és vágjuk apró szeletekre. 
2. Serpenyőben helyezzük, majd kis olíva olajon üvegesre pároljuk azt.
3. Leöntjük egy bögrényi paradicsomszósszal, majd sózzuk, borsozzuk ízlés szerint (kis cukrot is lehet hozzáadni, ami kihozza az ízeket) és lefedve, alacsony lángok hagyjuk főni egy pár percet. 
4. A fedőt levesszük és fakanállal két kis szigetet csinálunk a szószban. Ezekbe verünk bele két tojást, amiket tükörtojás-szerűre sütünk. 
5. Friss bazsalikom levéllel és ropogós kenyérrel, melegen tálaljuk. 

Buon appetito!

November 12. (szombat)

Végre elérkeztem a mai naphoz amelynek történéseire már részben utaltam, de azt hiszem fő eseménye mégis ez a dupla, hiánypótló bejegyzés volt. Talán csak annyit még, hogy ma a szokottnál is szebb idő volt és így a szobánk erkélyén, napfényben fürdőzve írogattam soraimat. Talán egy kis színem is lett így november közepe táján.

Ennyi lenne akkor, még jövő hét szerdán írok picit, de Rómába nem viszek laptopot, nem én!
Jó éjszakát mindenkinek.

November 1.-12. - Part 1°

Csendes szombat délután... 9 órakor keltem ami az otthon megszokotthoz képest későinek számít. A délelőtt folyamán azonban úgy pörögtem mint a búgócsiga; reggel elmentem a piacra és postára, majd mire a gyerekek 1 óra körül kikeltek az ágyból én már javában főztem, mostam, takarítottam egyszerre (!). Elmondták, hogy mekkora király arc vagyok és még puszikat is kaptam a nyomaték kedvéért. Tehát megvolt a pozitív visszacsatolás. Aztán mindenki visszahúzódott a vackára - még legalább 1 óra míg hat a kávé amit magukba töltöttek. Addig van nyugtom tőlük. Ezért ültem le most írni ide is pár sort.

Bevallom elmaradtam manapság a bejegyzésekkel, mert kicsit összecsaptak fejem felett a hullámok és igazából nem nagyon kapott el az ihlet manapság. Lehet, hogy a hold különös állása vagy a hormonjaim miatt történt. Nem tudom. Azonban szorgos diák módjára gyűjtögettem az eseményeket amiket most egyszerre a nyakatokba fogok önteni.

November 1. (kedd)

Legutóbbi bejegyzésem után pajtikáim délutánra egy könnyed pikniket terveztek szendvicsekkel, rágcsákkal és kommersz vörös borral.  A Bosco di Capodimonte nevű parkba mentünk amiről már írtam is ide, mivel itt szoktam futni, ha tehetem. Amúgy tényleg kellemesen sikerült ahhoz képest, hogy viszonylag későn érkeztünk a helyszínre. Pár kép, csak a hangulat kedvéért:

Ott figyel az 5 literes vörös Ester háta mögött

Égigérő paszuly

Vidám falatozás 1.

Vidám falatozás 2.

Vidám falatozás 3.

Vidám falatozás 4.

Annyira menők ezek a fiúk!

Megyünk-e?

November 2. (szerda)

Szerdán már megint menni kellett iskolába és utána délután rohantam olaszra. Semmi izgi nem történt. Illetve mégis! Alkottam egy helyes kislányt a falamra fekete és piros kartonból, amit most meg is osztok veletek:

Ugye, hogy otthonosabb így a vackom?

Hozzá kell tennem, hogy az  ötlet nem az enyém, hanem az oly nagyszerű Banksy mester alkotása, de eredeti, saját kezű hamisítvány. Amúgy miután ezt megcsináltam a falamra, további 3 szobában, további 3 falfelületet bocsátottak rendelkezésemre, ahol még kiélhetem rejtett kreativitásomat. Bevallom, ez picit beindította fantáziámat és a hét második fele a művészetek jegyében telt. Haladjunk is szépen tovább ezen a vonalon.

November 3. (csütörtök)

Csütörtökön is csak a szokásos szorgos diák nap volt azzal az egy különlegességgel megspékelve, hogy megnéztük este a gyerekekkel a Hupikék törpikék kalandjainak film változatát, olaszul. El kell, hogy mondjam, hogy én világ életemben utáltam a törpék társadalmát, de  társaság kedvéért már csak azért is csatlakoztam és néha még nevettem is rajta! Meg az volt a legviccesebb mikor mindenki elmondta, hogy ők otthon hogy hívják a a törpöket. Volt smurfs, smerfy, puffi, majd jöttem én: hupikék törpikék. Nem tudom, hogy leírva is érződik-e a helyzet komikuma. Azóta viszont nagy tiszteletnek örvendek a társaságban, hogy én ilyen nehéz nyelvet beszélek. Egzotikus, mi?

November 4.- 5.-6. (péntek, szombat, vasárnap)

Úgy döntöttem, hogy egy kalap alá veszem ezt a 3 napot, mert különösebben nem történt semmi érdekes és már majdnem egy hete történt, úgyhogy már kicsit lejárt a szavatossága az előző hétvégének. Ahogy említettem a hét a kreativitás jegyében telt, ami a hétvége folyamán csúcsosodott ki igazán. Ester rendelt tőlem egy kutyás képet a falára, amire én rögtön csináltam négyet. Meg kell, hogy mutassam, mert ez már tényleg eredeti, Klacsmann Flóra alkotás:

balról jobbra: egy border collie, egy mopsz, egy angol bulldog és egy golden retriver látható

Amúgy Esterrel nagyon jól megértjük egymást, ami az enyhe kutya fanatizmust illeti (a hupikék törpikék témában viszont már nem egyszer egymás torkának ugrottunk. De csak szeretetből).

Ezen kívül készítettem néhány fotót Nápoly zezugosabb részeiről, mert Vinci - a mexikói - egy napra kölcsönadta nekem az ultramenő fényképezőgépét, amitől enyhe izgalmi állapotba kerültem. Meg kell hogy valljam, hogy engem nem kicsit nyűgöz le a nápolyi street art (csak azért mondom, hogy tudjátok miért szaladt el velem a ló, ami az album városnézés-graffiti arányát illeti). Amúgy a sorozat teljes egészében a fb profilomon tekinthető meg, de azért ide is feltöltök párat, a menőbbek közül.

Most elhúzok futni egy pindurt, de utána még az este folyamán megemlékezem a az eheti eseményekről, nehogy szó érje a ház elejét.