Október 31. - November 1.

No, elérkeztem október hónap utolsó bejegyzéséhez. Ezzel egyúttal számot kell adnom arról is, hogy már több mint egy hónapja rontom itt a levegőt. Már ha Nápoly levegőjét még lehetne tovább rontani...
Gyerekek, hogy itt milyen büdös van!
Mondjuk hozzátenném, hogy így beazonosíthatóak a város egyes részei: van halszagú környék, dögszagú környék, kulaszagú környék stb. Amúgy meg valahogy az egész várost úgy teljes egészében belengi egy átható felmosóvíz-szag.


Köhm... azt hiszem egy picit megint eltértem a tárgytól.
Szóval ott tartottam, hogy már több mint 1 hónapja, hogy itt vagyok. De ezt el se hiszem! Sokkal több idő telt el igazából, csak valami manószerű lény visszaállította az órát. Amúgy lehet, hogy tényleg az időátállítás az oka. Ja, de az csak tegnap óta van. Hát nem tudom. Lehet mégis az a baj, hogy iszonyúan hiányzik a másik felem...


No, de vágjunk is bele, mert már megint eltelt több mint egy hét, bejegyzés nélkül. Mielőtt azonban nekiugranék a mesének, vannak beígért fotóim a vulkános kirándulásról. Nézegessétek meg őket, aztán haladjunk szépen tovább:

A kráter felé vezető út

A fiúk hörpintenek egy kis vizet  a fáradtságos úton

Nápoly madártávlatból

zuzmós kráterfal

Akik először értek a tetőre

András pucsít a sziklán

Gőzölgő kövek a kráter oldalán

Szimpatikus fiatalok (4 portugál, 1 lengyel, 1 magyar fiú és van egy orosz lány is a jobb szélen)

Ott vagyok!! Lobogó hajjal a jobb szélen

Kompozíció

 A mountex már lefoglalta a sorozatot

András bal keze fura szögben áll

Itt olyan mintha minden szigetnek saját felhője lenne

Köszönet Thomasnak, aki a fotók nagy részét készítette, majd a rendelkezésemre bocsátotta (nem akar  felkerülni sem facebookra, sem blogra ezért az arcát kitakartuk)

...

Az történt, hogy tegnap a rosszcsontok bejöttek a szobámba és bambi szemekkel kérdezték:

"Már megint csak írsz?" (MEGINT)

"Halljátok, már 3 napja tiszta vagyok, most nem megyek le a térre. És különben is... Dolgom van."

Fél órára rá már azon kaptam magam, hogy nagy vidáman menetelek a kis csapattal egy üveg sörrel a kezemben. Amúgy egész nagy volt a pörgés az utcákon, mivel kiderült, hogy tegnap volt Halloween éjjele. Azért ne valami nagy dolgot képzeljetek le, annyiban volt érzékelhető az ünnepi hangulat, hogy a szokásosnál is több petárdát és rakétát lőtt fel a nápolyi fiatalság mint szokott (ez itt nagy divat, néha még napközben is lezavarnak egy pár perces tűzjátékot). Amúgy hozzá kell tennem, hogy nem volt nagy szám a buli tegnap este, de hát én is csak a nyomás miatt mentem. Nem akarásnak, nyögés a vége.

No, csinálok magamnak egy fincsi tejeskávét, aztán folytatom a heti élménybeszámolót.

Lássuk csak. Amúgy annyira sztenderd hét volt ez, hogy nehéz kiválogatnom a viccesebb, érdekesebb eseményeket a sok mindennapos dolog közül. E pár hét alatt már be is rögzültek állandó, mindennapos tevékenységek: van favorizált kávézóm, ahol tudják, a nevem, hogy melyik napokon vannak óráim és milyen típusú kávét iszom reggel és milyet délután. Van állandó helyem az előadóban, pedig az otthon sose volt (mert mindig kések). Ráadásul az egyetem melletti trattoriában is tudják, hogy nem, nem kérek majonézt a szendvicsembe.

Amúgy nem tudom említettem-e már, de itt hetente kétszer 3 órás olasz nyelvtanfolyamra járok ami egyrészt kötelező az összes erasmus diáknak, de mellesleg januárban rendes akkreditált, szipiszupi nyelvvizsgát is lehet tenni és én feltétlenül élni szeretnék a lehetőséggel. No, de a lényeg az, hogy a nyelviskola jó 1 óra járóföldre van a lakásunktól, amit általában meg szoktam tenni a jó ügy érdekében. Azonban most kedden nem voltam rá képes, mert aznap pont rászakadt az ég a városra. Ezért bevállaltam - most, első ízben - a buszozást Nápolyban. Hiba volt. Amit az olasz tömegközlekedésről mondanak az tényleg nem mese! Menetrend alapból nem létezik a megállóban, tehát teljesen random mikor érkezik a busz. Azt hallottam, hogy általában 20-30 percnyi várakozással még a legrosszabb esetben is megérkezik, főként forgalmasabb helyen. Cirka 40 perc után tűnt fel az első busz ami még csak le se lassított a megállójában... Hála Istennek nem a miénk volt, de a várakozó tömeg heves "fankúló"-zásban tört ki, valljuk be, érthető módon. Engem - akit a BKV heve edzett - nem különösebben lepett meg a dolog, de ez volt az a pont amikor a német srác elvesztette a kontrollt és konkrét hisztériás rohamot kapott. Lehet emiatt történt, hogy 50 perc után a mi buszunk felvette utasait a megállóban, amire még fel is fértünk.

Oh, és amúgy ilyen viszontagságos körülmények között találkoztam az első magyar turistákkal Nápolyban! Az említett buszon ült két 50-es éveiben járó férfi, akik amúgy tökéletesen beleilletek a nápolyi busz alkotta miliőbe (enyhén napbarnított arc és túlsúly, szürke adidas melegítő és esőkabát. Semmi fényképezőgép vagy térkép, ami becsületükre váljék). Fel se figyeltem volna rájuk ha nem magyarul kezdték volna el szidni az olasz közlekedést (a buszunk már vagy 5 perce haladt a forgalommal szemben). Kicsit arrébb sodort tőlük a tömeg, így nem tudtam továbbra is kihallgatni a beszélgetésüket, de azt vettem észre, hogy néha-néha rám pillantanak. Bevallom azt gondoltam, hogy kihallották az olaszomból a magyaros akcentust és így ők is felfedezték a rejtett testvériséget közöttünk. Ugyanabban a megállóban szálltunk le és egy határozott "Jó napot kívánok!"-kal hívtam fel magamra a figyelmet. Az egyik bácsi úgy meglepődött, hogy majdnem leesett a lépcsőn, miközben a másik hozzátette: "Pont arról beszélgettünk a kollégával, hogy egy szép lány van a buszon... Aztán kiderül, hogy az is magyar!" Elcsevegtem velük picit, aztán mentünk a dolgunkra. Azért kellemes első találkozás volt.

Mondjuk azt hozzátenném, hogy valószínűleg ez volt az első napjuk Nápolyban, mert szerintem a dél-olasz lányok nagyon szépek! Nyoma sincs a görögöknél vagy portugáloknál oly gyakori bajusznak vagy a spanyolokra jellemző összenőtt szemöldöknek. Viszont általános a hosszú barna haj és a kreolos bőr, alakra pedig a vékony láb és nagy mellek a jellemzőek. A többség rendelkezik egy kis úszógumival, de azt a stílusos öltözködéssel tökéletesen elfedik. Ezen kívül jó természetük is van! Legalábbis én mindig a lányokkal tudok elcsevegni az egyetemen, és nagyon kedvesek és segítőkészek velem. Szóval lehet jönni fiúk! Bár András pont a minap panaszkodott nekem, hogy vele meg nem állnak szóba az olasz csajok az egyetemen. Hát aki azért vesz meg egy cipőt mert fordítva van rajta az olasz zászló, az ne is csodálkozzon. Szerintem.

Az üres óráimban a héten vettem még egy cipőt (a kényszer) és mindent megszerveztem ami a november közepén esedékes, már nagyon várt római hétvégéhez szükséges.

Befejezésképp még mutatok pár fotót egy múlt heti, jól sikerült házi buliról a lakásunkban. (Azon vagyok, hogy nagyobb sikernek örvend a blogom, ha nem szűkölködik a fotókban. Tehát még felrakok párat és így talán elérem a nagyon áhított 10 db állandó olvasót).

Buli előtti készülődés egy spanyol Joséval a jobb szélen

"Hé tesó, az az én helyem"

Marina (orosz), Kuba (lengyel), Zyanya, Edith és Vincenzo (mexikói), Kasia (szintén lengyel)

Jajj, de nagy vidámság van! (Kasia és Raúl, aki spanyol)

Colgate mosoly

Két random lengyel lány (a nevüket nem tudom), de összeöltöztek

Edith bontja...

...Kuba issza

Itt komolyan nem tudom milyen nyelven történt a kommunikáció

"Az úgy volt, hogy...."

Vinci megpróbálja felvenni a beszélgetés fonalát

Aztán jobbnak látja ha pózol egy kicsit

Ki volt ilyen vicces?

A lengyel crew

Áh, Gabriel! (francia)

Raúl tölt

Igaz szerelem

Antek elszundikált egy picit

Rodrigóval jóban vagyunk

Magda egy falat tortellinivel

Raúl Paulinával enyeleg

Hőzöngő fiatalok

Sorban állás a budinál

Buli vége hangulat a paplan alatt...

...álmos tekintet...

...és a felemelt kisujj

Ennyi volt mára. Boldog november 1-jét mindenkinek!

Jajj, és ha netalántán idesodor a szél egy eltés biológus hallgatót, legyen olyan jó, és dobjon meg egy kis mikrobiosz és/vagy genetika jegyzettel! Csokival, virággal, száraztésztával fejezném ki őszinte megbecsülésemet a lelkes felajánlónak.