Rém tökéletlen, elnagyolt evolúciós alkotás az emberi lábfej és most nem csak a saját, gágogó lúdtalpamról van szó. De az a csonthalmaz ami oda van hányva bokatájékra... Ezen egyensúlyozunk végig egy egész életet. Na mindegy.
A mese folytatódik:
November 7. (hétfő)
A délelőtt folyamán beugrottam az International Office-ba, egy kis papírmunkára. Már tényleg az utolsókat rúgom a Tanulmányi szerződésem elfogadtatása terén, amivel már hetek óta csak a szívás van. Szerdán kerül rá az utolsó aláírás, így még van remény, hogy egyszer a végére járok ennek is. Délután összefutottam a többiekkel itthon és Guilherme csinált nekünk ebédre egy brazil specialitást: Bolognai spagettit. Amúgy tényleg ért hozzá a fiú. A tömény szénhidrát adag emésztése közben végignéztük az összes rajzfilmet ami délutánonként megy a TV-ben - hisz ugye így ragad rá legjobban az emberre egy idegen nyelv. Na persze. A Simpson család, majd a Dragon ball legújabb - 10 évvel ezelőtti - epizódjai után kiderült, hogy 15 órától Big Bang theory is megy az Italia 1-on, amit persze nem lehetett kihagyni. Enyhe lelkiismeret-furdalással ültem le délután 4-kor a jegyzeteim elé tanulást szimulálni. Megint eltelt így egy nap. És holnap még konzultációm is lesz a tanár bácsival kórélettan témakörben. De nehéz az iskolatáska.
November 8. (kedd)
Bevallom, fostam picit a Prof. Alibertivel való találkozástól (főleg, hogy november közepétől rendszeresen be kell neki számolnom, minden kedden). Tudjátok, az ember elröfög olaszul a bárban, az utcán és ruhavásárlás közben, de az egy kicsit más tészta mikor mutagenezisről és a géntoxikológiáról kell beszélgetni profi biológusokkal. Ehhez én még kevés vagyok. Meg is kaptam, hogy "Köhm, köhm... Ezt azért még gyakorolni kéne." Igazából csak abban reménykedem, hogy mire két hónap múlva vizsgára kerül a sor, már csak ragad rám valami.
A nagy stressz után már ahhoz sem volt kedvem, hogy az esti nagyszabású partira elnézzek, pedig csak két emelettel lejjebb kellett volna kimozdulnom. Az egyik lengyel lánynak volt szülinapja, de bevallom, már kicsit kezd nekem sok lenni ez a polish crew. Főleg ha Antek barátommal kell egy estét eltölteni. Ide csak most írok róla először, mert az elején még sajnáltam, most viszont már kezd picit az agyamra húzódni a srác. Ez a fiú üldöz a szerelmével. Majd még írok róla, mert a története tanulságos. De elég most annyi, hogy e party előtt is csaknem háromszor jött be a szobámba és bambi szemekkel kérdezte: "Tutira nem akarok ma lemenni mégis?"
"Tutira nem."
November 9. (szerda)
Oh, hát ma korán keltem nagyon, mert át kellett vonatoznom a közeli Fuorigrotta tartományra, ahol egyetemünk egy másik campusa található és a biológia intézet feje is ott székel. Tőle kellett megszereznem az utolsó aláírást a papírkáimra. Igazából az akció nem volt több 5 percnél, de oda kiutazni, meg a főnököt megtalálni az egyetem területén belül, azt nevezném kispályás mutatványnak. Ez a campus még az ELTE TTK épületénél is bonyolultabb labirintus rendszer. Fuorigrotta pedig ha lehet Nápolynak még egy fokkal szegényebb környéke. Itt történt, hogy az Olaszországban eltöltött 7 hetem alatt első ízben próbáltak meg kirabolni.
A szituáció a következő:
Tömött busz. Bácsi jeggyel a kezében utat próbál törni magának a tömegben. Bácsi végül feladja a küzdelmet és mellettem pihen meg egy picit. Mond is nekem valamit, amire válaszolni is akarok. A mellettem kapaszkodó öreg hölgy megszorítja a kezem. A váratlan érintés belém folytja a szót. Kérdőn nézek a nénire. Újabb kézszorítás. Busz megáll a megállóba és a bácsi - aki beszélgetést kezdeményezett - sietve leszáll. Néni: "Figyelj a táskádra".
A buszról leszállva pánikszerűen pakoltam ki a tatyóm tartalmát. De meg volt minden.
November 10. (csütörtök)
Aznap két órám van a 10.45-től 15.15-ig és bár okosan ott figyeltem a szokott helyemen az előadóban, valahogy a szövettani gyakorlatok izgalmai sem tudtak kirántani abból az álmos merengésből ami egész napra a hatalmába kerített. Az óráim után beugrottam kedvenc fénymásoló szalonomba, csak hogy úgy érezzem ma teszek valamit a jövőmért.
Ó, amúgy tényleg egy élmény itt a fénymásolás! Egy szikár, picit hiperaktív, agyon tetovált srác szolgálja ki a vevőket, miközben az asszonyka - aki termetre kísértetiesen hasonlít a willendorfi vénuszra - a pár hetes babájukat szoptatja a scanner mellett. Valahogy itt minden délután, amikor arra járok ez a látvány fogad. Imádom őket!
Amúgy nem tudom, hogy feltűnt-e de lassan két hét eseményeit gyűjtöttem össze idáig, de szó sem esett egyetlen partiról sem, amiben részt vettem volna. Nem az történt, hogy ezek a részek ki lettek cenzúrázva a blogomból, hanem valóban: nemet mondtam minden nemű éjszakába nyúló mulatozásnak. Emiatt történt, hogy ma komoly szándékaim voltak, hogy este én minden körülmények között kirúgok a hámból. Hát bevallom, sikerült. Az estét a Piazza Orientalén kezdtük a megszokott 1,5 liter/2 € pezsgőbor és a hasonló minőségű vodka társaságában. Amúgy kellemesen indult az este , sokan összegyűltünk és a téren megrendezett Reggae koncert tovább emelte az est fényét. Annyira felbátorodtunk, hogy a Galleria 19. nevű szórakozóhelyre is elmerészkedtünk, pedig 5 ajró oda a belépő! Viszont grátisz dupla vodka koktél és tombola járt a belépőhöz. A tombola... Hmm... Szerintem azt nem játszottunk, de nem emlékszem kristály tisztán. Viszont a dupla kevertet kikértem, és el is fogyasztottam, ahogy azt illik.
Csak a jó neveltetésemből adódik, hogy most nem megyek bele a részletekbe, hogy mi lett az este vége. Annyi a szerencsém, hogy itt Nápolyban is akadnak jóbarátok akik hazavisznek az ágyikómba ha picit elkap a gépszíj...
November 11. (péntek)
Huh, az a péntek reggel. Az az embertelen fejfájás... Konkrétan nem mertem felülni az ágyban, nehogy a hirtelen vérnyomás változástól tényleg szétrobbanjon a fejem. Az ágyam mellett találtam egy ajándék palack vizet és egy LAVÓRT! Az az átkozott lavór... Úgy látom ez nemzetközi szokás, hogy ott hagyjuk az est áldozata mellett. Most komolyan, volt már olyan aki tényleg használta azt még az éjszaka folyamán? Mert szerintem nem. Én tényleg nem akarok lehordani senki, meg kedvesek, hogy gondoltak rám, meg tényleg éreztem a törődést meg minden... De ha másnap nem érezné magát amúgy is éppen eléggé hitványul az ember, a lavór látványa biztos egyből felidézi az előző este kellemetlen eseményeit és így még keservesebbé teszi az ébredezés pillanatait.
A palack víznek viszont örültem nagyon, mivel ki voltam száradva mint egy múmia és arra még volt erőm, hogy az éjjeli szekrényem fiókjából előkaparjam jó öreg Nurofen forte barátomat, aki mindig kiránt a bajból...
Még 2 óra pihegés után új emberként keltem ki az ágyból. Szépen elmosogattam azt a 3 emeletes edényhalmot amit pajtikáim hagytak a konyhában az éjszakai főzőcskézés után. Ekkor jutott eszembe, hogy milyen kiváló nap ez egy kis vásárlásra a városban. Be is ugrottam a Via Toledora beszerezni ezt-azt.
Hazafelé jövet viszont találkoztam a legnyomorultabb hajléktalannal akit valaha láttam. Egy fiatal lány volt a gyermekével. Bevallom, hozzá vagyok én itt már szokva mindenféle módon csonkított test látványához, de ennek a nőnek nem volt orra! Ennél megrázóbb dolgot én nem tudom, hogy láttam-e már életemben.
A lelki és szellemi megtisztulás jegyében küldök egy receptet amit a minap láttam a RAI 1-on:
Tojás a purgatóriumban
- Vegyünk egy fél fej közepes méretű vöröshagymát és vágjuk apró szeletekre.
- Serpenyőben helyezzük, majd kis olíva olajon üvegesre pároljuk azt.
- Leöntjük egy bögrényi paradicsomszósszal, majd sózzuk, borsozzuk ízlés szerint (kis cukrot is lehet hozzáadni, ami kihozza az ízeket) és lefedve, alacsony lángok hagyjuk főni egy pár percet.
- A fedőt levesszük és fakanállal két kis szigetet csinálunk a szószban. Ezekbe verünk bele két tojást, amiket tükörtojás-szerűre sütünk.
- Friss bazsalikom levéllel és ropogós kenyérrel, melegen tálaljuk.
November 12. (szombat)
Végre elérkeztem a mai naphoz amelynek történéseire már részben utaltam, de azt hiszem fő eseménye mégis ez a dupla, hiánypótló bejegyzés volt. Talán csak annyit még, hogy ma a szokottnál is szebb idő volt és így a szobánk erkélyén, napfényben fürdőzve írogattam soraimat. Talán egy kis színem is lett így november közepe táján.
Ennyi lenne akkor, még jövő hét szerdán írok picit, de Rómába nem viszek laptopot, nem én!
Jó éjszakát mindenkinek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése