December 4.-9. - Zord idők

Na, megint itt! A legutóbbi picit morcos bejegyzésem után, most kész vagyok arra, hogy kellemesebb hangvételben folytassam a történetet. Nem szabadkozom; a múltkoriban tényleg sok volt a káromkodás, de ez csak a migrénes fejfájásom hozta ki belőlem. Érkeztek is visszajelzések, hogy ejnye-bejnye, és annyira magamba szálltam, hogy módosítottam kicsit az irományon és kitöröltem/átírtam a csúnya részeket (pedig utálok belenyúlni utólag). Meg hát ki tudja, hátha egyszer Anyukát is ide fújja a szél. Mit gondolna a kicsi lányáról?

Meg a másik, hogy igazán sajnálom, hogy megint majd egy hét telt el az előző bejegyzés óta, de most tényleg csakis a lengyel pár az oka mindennek! Folyton veszekednek manapság, és a viták fő színtere természetesen a mi szobánk. Én átvonulok diszkréten a konyhába, ahol viszont egyéb zavaró tényezők miatt nem tudok az írásra koncentrálni... Igazából nagyon örülnék neki, ha végre szexelnének egy jót. Mindenkinek jobb lenne így: ők végre lemozognák a feszültséget és én is visszakapnám a szobámat. Igazán megtehetnék a közösség kedvéért.

Na, de akkor nézzük meg miből élünk:

December 4. (vasárnap) - spanyolok balra el, lengyelek jobbról be

Vasárnap elmentek Ester lakótársam spanyol barátnői. Bevallom, kicsit mégis csak sajnáltam ezt, mivel kellemes meglepetés ért velük kapcsolatban: egész aranyosak voltak. Elbeszélgettünk egymással a magunk módján: én olaszul magyaráztam nekik, ők meg spanyolul válaszoltak és fordítva. Közös erővel, csak megértettük egymást, ha lassan is. Amúgy meg olyan nyitottak és kedvesek voltak, hogy igazán megérte a fáradtságot a velük való társalgás. Az elbúcsúzásuk napján csináltak nekünk igazi valenciai paellát, amit jól meg is ettünk, majd könnyes búcsút vettünk egymástól.

Helyettük érkezett meg szombat este a lengyel fiúka, akit már említettem az előző írás végén. Tudjátok, a "félénk". Sajnos az ő társaságára kényszerülök mindig, amikor Paolo és Magda épp a szobában tépi egymást, és ez a szituáció önmagában is iszonyú frusztrációt okoz nekem, de így legalább alkalmam nyílt "megismerni" egy kicsit. Az a baj, hogy a "félénk" igen-igen enyhe kifejezés a jellemére; ha nem bökne ki alkalmasint egy-egy szót, én komolyan azt hinném, hogy néma szegény. Pedig tényleg nagyon próbáltam beszélgetni vele! De az igen-nem válaszoknál tovább ez eddig nem jutottunk. No meg ha első ránézésre még el is vonatkoztatunk a homlokára írt "rúgj belém" felirattól még mindig ott van a sarjadzó legénytoll a száj két sarkában és a fémkeretes szemüveg ráadásként. Az már csak hab volt a tortán amikor első reggel meglepett a barna, bőr, elöl zárt nagypapi papucsával, fehér zoknival. Én tényleg nem hiszem el, hogy a mai Mtv-n felcseperedett generációban még tényleg léteznek ilyen emberek...

December 5. (hétfő)

Egész nap ültem a vackomon és a keddi nyelvvizsgára készültem nagy erővel.

Ezzel nem is untatnálak most benneteket, helyette viszont bemutatnék két pizzériát amelyeket KÖTELEZŐ  meglátogatni, ha Dél-Olaszországban jár az ember.

Pizzeria da Michele 

Kifejezetten gasztroguruknak ajánlom figyelmébe. Összesen kétféle pizzájuk van: marinara (pizzatészta paradicsomszósszal, bazsalikommal és fokhagymával) és a klasszikus margherita. Azért van csak ez a kettő, mert itt azt vallják, hogy "a sokféle feltét elveszi a pizza lelkét, ami pedig a tésztában lakozik".

További tudnivalók: Minimum 1 órát kell sorban állni, hogy asztalt (na jó, inkább ülőhelyet) kapjunk és az étterem berendezésének színvonala is amúgy meghaladná az általános iskolai menza szintjét, ha a sörpadokat lecserélnék asztalokra és a ciánzöld csempéről is átváltanának inkább barátságos fehérre.

Na, de amúgy ha nem gyertyafényes vacsorára akarjuk vinni a kedvesünket, azért érdemes kipróbálni. Már csak azért is, mert az hiszem nem túlzok ha azt mondom, hogy itt lehet a világon a legfinomabb pizzát enni.

Sorbillo

Na, a Sorbillo már rendelkezik azokkal az értékekkel amit amúgy egy klasszikus - igaz, nem tradicionális - pizzériától elvárhatunk. Két éttermük található a városban, az egyik kicsit elegánsabb, a másik meg inkább otthonosan meghitt. Akik meg az előbb bemutatott Michele kínálatából hiányolták a husi feltétes pizzát, a Sorbillóban azért igyekeznek az ő kedvükre is tenni: ha jól tudom 25 pizzafajtából lehet választani, de lehet, hogy még kicsit többől.

December 6. (kedd)

Sajnos alig aludtam az éjjel, mert annyira vártam a Mikulás bácsit - meg a másnapi vizsgát. Emiatt történt, hogy picit megcsúsztam a reggeli felkeléssel és késve érkeztem a vizslára. Féltem nagyon, hogy nem enged be a tanár bácsi, de csak morcos volt kicsit. Sajnos nála - hiába igyekeztem annyira - mégsem sikerült a "Kis drágájá"-vá válnom. Nem tudom, hogy azért mert homó, vagy csak simán nem kedvelt meg. Viszont olyan szépen van kiszedve a szemöldöke, hogy nekem is legközelebb olyan lesz. Ez tuti.

Este - a nagy izgalmak után - csaptunk egy "kis" mulatságot itthon....

December 7. (szerda)

... és reggel üvöltözésre ébredtem. Négy feldühödött dél-olasz ordít a konyhában Paoloval - aki gondolom akkor már bánta, hogy ő ment először ajtót nyitni -, hogyha még egyszer éjfél után hangoskodunk hétköznap, szó nélkül kihívják a rendőrséget. Pao próbálta a helyzetet menteni, hogy vizsga volt tegnap, meg ráadásul foci meccs is, és annyira örültünk... Úgy tűnt, hogy a foci-érv kicsit megnyugtatta őket, de én azért a biztonság kedvéért csak akkor mertem kimenni a szobánkból mikor már távoztak. Amúgy ez volt az első alkalom, hogy beszólt a szomszédság, csak azt nem értem, ha idáig nem zavarta őket a hangoskodás, akkor miért pont aznap éjjel tette meg mégis a hatását és miért ilyen erővel? Na mindegy, megbeszéltük, hogy nem keressük a bajt: megyünk majd máshova hőzöngeni.

A nap további részében hivatalos ügyeket intéztem: posta, bank, könyvtár stb. Uncsiuncsiuncsi

December 8. (csütörtök)

Csütörtökön szünnap volt, így elérkezettnek láttam az időt, hogy végre elnézzek Scampiára, amiről már annyit  hallottam. Ebben a városrészben a camorra az Úr.*

András - két emelettel lejjebb lakó magyar srác - volt már ott előttem pár héttel ezelőtt Antekínyóval, ő így ír a látottakról:

"Olyan helyen jártam ahol még a madár se jár! A neve Scampia. Innen még a susogósmackós „hogyé megy a rézkábel kilója tesvírem?” barátaink is rettegve menekülnének.
Ha feldobnak itt 1 macskát, 5 élettel kevesebbel esik le. Van 3 hatalmas háztömb, ami a leghírhedtebb. Scampia vitorlái. Benne a használt fecskendők félméteres halmokban, előtte kiégett kocsik. 1 élek sincs nappal az utcán, teljesen szellemváros. Mikor megállt mellettünk 1 autó, a lengyel sráccal majdnem telecifráztuk a gatyát. Kiderült h csak eltévedt a 2 csaj akart eljutni vhova. Ennyit az oroszlános bátorságomról:))) De az a férfi, aki bevallja, h van, amikor fél. Scampia után a nápolyi belváros a máltai szeretetszolgálat központjának tűnik rózsaszín ködben vattacukorral."

Nem is nagyon tennék hozzá többet. Viszont én már voltam olyan bátor, hogy vittem magammal fényképezőgépet, amit még használtam is! Így helyettem inkább beszéljenek a képek:

Isten hozott

"Scampia vitorlái"

Kötelező szeméthalmok

Kötelező graffiti

Csendélet robogóval 1.

Csendélet robogóval 2.

Hanyatt feküdt a házfal

Kukucskáló favela

"Mindig a szívünkben élnek"

Célba veszünk egyet

Kutusz mutatja az utat befelé

Szégyellős a szentem

Tartószerkezet

Rohad picit

A kilátás legalább szép

Kiskutyával is barátkoztunk a végén

Ott figyel a Vezúvio

December 9. (péntek)

Ma úgy ébredtem, hogy beteg leszek. 

Délelőtt azért bementem a nyelviskolába megnézni az eredményemet a keddi vizsgáról. Nem lett rossz! Mármint a 94 %-ot nem tartom olyan rossznak. (Sajnos el kellett vele dicsekednem).

Azóta agónia van viszont. Iszom egy coldrexet és megyek alukálni.

*Megjegyzés: A camorra a nápolyi maffia. Nem összetévesztendő a Cosa Nostra nevű maffia szervezettel, ami Szicíliából indult ki és az Egyesült Államokban aktív igazán.