Január 16. - 19. - Nápolyi menedék

Sziasztok!

Ismét Sin City-ből jelentkezem. Az idő jelenleg tiszta és napsütéses, ám kicsit hűvös (este lemegy akár +1-2 C°-ra is). Változás nem észlelhető; szemétállapot normális szinten van, bár az első naphoz képest enyhe növekedést tapasztaltam. Még fellelhetők Szilveszterről maradt kiégett kukák és  petárdahalmok a város különböző pontjain. Szokott lakótársak megvannak, szokott kávéházak, pizzériák, olcsó élelmiszerboltok megvannak. Az egyetem is áll. És még a Vezúv sem tört ki.

Január 16. (hétfő) - Búcsú

Bár hétfőn este már a nápolyi ágyikómban aludtam, azért a nap nagy részét még a pesti forgatagban töltöttem. Egyetemen voltam indexet leadni, pacsiztam a témavezetőmmel, pajtultam a pajtikkal - akik vizsgára igyekeztek, és őszintén fel voltak háborodva, hogy az elutazásom napján még van képem az egyetemen rontani a levegőt. Majd sok szeretettel elküldtek melegebb éghajlatra. Toxival is össze tudtunk még futni aznap - az események furcsa összjátéka folytán -, majd ő is utamra engedett.

Őszintén meglepett, hogy az utazás különösebb komplikációk nélkül, olajozottan zajlott le. Pedig már számítottam a nyilvános megalázásra a fél kilós kézipoggyász túlsúly miatt, vagy legalább a testnyílásaimat átkutathatták volna ékszer, drog vagy bomba után kutatva (nem dobálóznék itt a légitársaság nevekkel, de aki csak egyszer is utazott velük, már annak is nyilvánvaló kikről van szó).

A nápolyi repülőtérről hazabuszoztam szépen, majd felküzdöttem a bőröndömet az 5. emeleti lakásunkba, mivel a ház fiai épp focizni voltak. (Itt tényleg semmi sem változott). A lányok legalább vacsival fogadtak. Aztán szundi.

Január 17. - 18. - 19. (kedd - szerda - csütörtök)

Azt vettem észre magamon, hogy mióta visszatértem, merészebben mozgok a városban. Például többet beszélgetek idegen nénikkel és bácsikkal, akik szintén nyitottnak tűnnek irányomban.  Kedden például bementem a könyvtárba, mert ott például még sosem jártam azelőtt (meg ugye vizsgaidőszak van vagy mi). Meglepő módon itt nem úgy megy könyvtárazás, hogy becsődülnek a népek, aztán szétpakolnak mindent kedvükre. De nem ám. Itt klasszikus könyvtáros néni van; öreg mint az országút és kantáros, 20 dioptriás szemüvegben és kötött, bolyhos kardigánban tornászik fel-le a könyvespolcok létráin. Ha öreganyámnak szólítod, minden kívánságodat teljesíti.

Szóval úgy megy itt a könyvtárhasználat, hogy bemész a kívánt könyv címével, írójával és jobb esetben a kiadás dátumával, majd a néni a levéltárnyi mennyiségű katalógusból kikeresi a kívánt opuszt, végül - ha megvan - felkutatja, majd a kezedbe nyomja azt. Ha nagyon kedves kislány/kisfiú vagy, akkor veszi a fáradtságot és további könyveket tornyoz köréd a témában. Tehát a könyvtár jó dolog. Kár, hogy hideg van ott is.

A hidegről jut eszembe, a minap a szobatársam szarrágási okokból éjszakára kikapcsolta a hűsugit a szobánkban, így hajnalban arra ébredtem, hogy látszik a leheletem a hálóban. Ha megint elkapok egy mandulagyulladást emiatt a frizsider miatt, én komolyan megerőszakolom.

Szerdán a piacon is szóba elegyedtem az egyik bácsival, aki elmondta, hogy kell friarellit készíteni nápolyi módra. Ez egy tipikus Campania tartománybeli zöldség, amelynek íze kicsit a brokkoli és a spenót közé tehető. A környéken olívaolajon és fokhagymán párolják és köretként fogyasztják, de láttam én már itt pizzán is nem egyszer.

Valahogy így néz ki nyersen

 Pont ma dolgoztam fel az anyagot vacsorára. Tálalásra készen kb. így fest:

Ínycsiklandó, nem? De nagyon EGÉSZSÉGES!

Ma voltam az erdőben futni, ahova első ízben busszal jutottam el és ahol új néni barátra tettem szert. Szép volt az erdő, azt is el kell mondjam.

Mit írhatnék még... Na jó, legyen akkor mára ennyi belőlem.