November 1.-12. - Part 2°

Na, újra itt. Enyhe bokaficam volt a mai nap jutalma.
Rém tökéletlen, elnagyolt evolúciós alkotás az emberi lábfej és most nem csak a saját, gágogó lúdtalpamról van szó. De az a csonthalmaz ami oda van hányva bokatájékra... Ezen egyensúlyozunk végig egy egész életet. Na mindegy.

A mese folytatódik:

November 7. (hétfő)

A délelőtt folyamán beugrottam az International Office-ba, egy kis papírmunkára. Már tényleg az utolsókat rúgom a Tanulmányi szerződésem elfogadtatása terén, amivel már hetek óta csak a szívás van. Szerdán kerül rá az utolsó aláírás, így még van remény, hogy egyszer a végére járok ennek is. Délután összefutottam a többiekkel itthon és Guilherme csinált nekünk ebédre egy brazil specialitást: Bolognai spagettit. Amúgy tényleg ért hozzá a fiú. A tömény szénhidrát adag emésztése közben végignéztük az összes rajzfilmet ami délutánonként megy a TV-ben - hisz ugye így ragad rá legjobban az emberre egy idegen nyelv. Na persze. A Simpson család, majd a Dragon ball legújabb - 10 évvel ezelőtti - epizódjai után kiderült, hogy 15 órától Big Bang theory is megy az Italia 1-on, amit persze nem lehetett kihagyni. Enyhe lelkiismeret-furdalással ültem le délután 4-kor a jegyzeteim elé tanulást szimulálni. Megint eltelt így egy nap. És holnap még konzultációm is lesz a tanár bácsival kórélettan témakörben. De nehéz az iskolatáska.

November 8. (kedd)

Bevallom, fostam picit a Prof. Alibertivel való találkozástól (főleg, hogy november közepétől rendszeresen be kell neki számolnom, minden kedden). Tudjátok, az ember elröfög olaszul a bárban, az utcán és ruhavásárlás közben, de az egy kicsit más tészta mikor mutagenezisről és a géntoxikológiáról kell beszélgetni profi biológusokkal. Ehhez én még kevés vagyok. Meg is kaptam, hogy "Köhm, köhm... Ezt azért még gyakorolni kéne."  Igazából csak abban reménykedem, hogy mire két hónap múlva vizsgára kerül a sor, már csak ragad rám valami.

A nagy stressz után már ahhoz sem volt kedvem, hogy az esti nagyszabású partira elnézzek, pedig csak két emelettel lejjebb kellett volna kimozdulnom. Az egyik lengyel lánynak volt szülinapja, de bevallom, már kicsit kezd nekem sok lenni ez a polish crew. Főleg ha Antek barátommal kell egy estét eltölteni. Ide csak most írok róla először, mert az elején még sajnáltam, most viszont már kezd picit az agyamra húzódni a srác. Ez a fiú üldöz a szerelmével. Majd még írok róla, mert a története tanulságos. De elég most annyi, hogy e party előtt is csaknem háromszor jött be a szobámba és bambi szemekkel kérdezte: "Tutira nem akarok ma lemenni mégis?"
"Tutira nem."

November 9. (szerda)

Oh, hát ma korán keltem nagyon, mert át kellett vonatoznom a közeli Fuorigrotta tartományra, ahol egyetemünk egy másik campusa található és a biológia intézet feje is ott székel. Tőle kellett megszereznem az utolsó aláírást a papírkáimra. Igazából az akció nem volt több 5 percnél, de oda kiutazni, meg a főnököt megtalálni az egyetem területén belül, azt nevezném kispályás mutatványnak. Ez a campus még az ELTE TTK épületénél is bonyolultabb labirintus rendszer. Fuorigrotta pedig ha lehet Nápolynak még egy fokkal szegényebb környéke. Itt történt, hogy az Olaszországban eltöltött 7 hetem alatt első ízben próbáltak meg kirabolni.

A szituáció a következő:

Tömött busz. Bácsi jeggyel a kezében utat próbál törni magának a tömegben. Bácsi végül feladja a küzdelmet és mellettem pihen meg egy picit. Mond is nekem valamit, amire válaszolni is akarok. A mellettem kapaszkodó öreg hölgy megszorítja a kezem. A váratlan érintés belém folytja a szót. Kérdőn nézek a nénire. Újabb kézszorítás. Busz megáll a megállóba és a bácsi - aki beszélgetést kezdeményezett - sietve leszáll. Néni: "Figyelj a táskádra".

A buszról leszállva pánikszerűen pakoltam ki a tatyóm tartalmát. De meg volt minden.

November 10. (csütörtök)

Aznap két órám van a 10.45-től 15.15-ig és bár okosan ott figyeltem a szokott helyemen az előadóban, valahogy a szövettani gyakorlatok izgalmai sem tudtak kirántani abból az álmos merengésből ami egész napra a hatalmába kerített. Az óráim után beugrottam kedvenc fénymásoló szalonomba, csak hogy úgy érezzem ma teszek valamit a jövőmért.

Ó, amúgy tényleg egy élmény itt a fénymásolás! Egy szikár, picit hiperaktív, agyon tetovált srác szolgálja ki a vevőket, miközben az asszonyka - aki termetre kísértetiesen hasonlít a willendorfi vénuszra - a pár hetes babájukat szoptatja a scanner mellett. Valahogy itt minden délután, amikor arra járok ez a látvány fogad. Imádom őket!

Amúgy nem tudom, hogy feltűnt-e de lassan két hét eseményeit gyűjtöttem össze idáig, de szó sem esett egyetlen partiról sem, amiben részt vettem volna. Nem az történt, hogy ezek a részek ki lettek cenzúrázva a blogomból, hanem valóban: nemet mondtam minden nemű éjszakába nyúló mulatozásnak. Emiatt történt, hogy ma komoly szándékaim voltak, hogy este én minden körülmények között kirúgok a hámból. Hát bevallom, sikerült. Az estét a Piazza Orientalén kezdtük a megszokott 1,5 liter/2 € pezsgőbor és a hasonló minőségű vodka társaságában. Amúgy kellemesen indult az este , sokan összegyűltünk és a téren megrendezett Reggae koncert tovább emelte az est fényét. Annyira felbátorodtunk, hogy a Galleria 19. nevű szórakozóhelyre is elmerészkedtünk, pedig 5 ajró oda a belépő! Viszont grátisz dupla vodka koktél és tombola járt a belépőhöz. A tombola... Hmm... Szerintem azt nem játszottunk, de nem emlékszem kristály tisztán. Viszont a dupla kevertet kikértem, és el is fogyasztottam, ahogy azt illik.

Csak a jó neveltetésemből adódik, hogy most nem megyek bele a részletekbe, hogy mi lett az este vége. Annyi a szerencsém, hogy itt Nápolyban is akadnak jóbarátok akik hazavisznek az ágyikómba ha picit elkap a gépszíj...

November 11. (péntek)

Huh, az a péntek reggel. Az az embertelen fejfájás... Konkrétan nem mertem felülni az ágyban, nehogy a hirtelen vérnyomás változástól tényleg szétrobbanjon a fejem. Az ágyam mellett találtam egy ajándék palack vizet és egy LAVÓRT! Az az átkozott lavór... Úgy látom ez nemzetközi szokás, hogy ott hagyjuk az est áldozata mellett. Most komolyan, volt már olyan aki tényleg használta azt még az éjszaka folyamán? Mert szerintem nem. Én tényleg nem akarok lehordani senki, meg kedvesek, hogy gondoltak rám, meg tényleg éreztem a törődést meg minden... De ha másnap nem érezné magát amúgy is éppen eléggé hitványul az ember, a lavór látványa biztos egyből felidézi az előző este kellemetlen eseményeit és így még keservesebbé teszi az ébredezés pillanatait.

A palack víznek viszont örültem nagyon, mivel ki voltam száradva mint egy múmia és arra még volt erőm, hogy az éjjeli szekrényem fiókjából előkaparjam jó öreg Nurofen forte barátomat, aki mindig kiránt a bajból...

Még 2 óra pihegés után új emberként keltem ki az ágyból. Szépen elmosogattam azt a 3 emeletes edényhalmot amit pajtikáim hagytak a konyhában az éjszakai főzőcskézés után. Ekkor jutott eszembe, hogy milyen kiváló nap ez egy kis vásárlásra a városban. Be is ugrottam a Via Toledora beszerezni ezt-azt.

Hazafelé jövet viszont találkoztam a legnyomorultabb hajléktalannal akit valaha láttam. Egy fiatal lány volt a gyermekével. Bevallom, hozzá vagyok én itt már szokva mindenféle módon csonkított test látványához, de ennek a nőnek nem volt orra! Ennél megrázóbb dolgot én nem tudom, hogy láttam-e már életemben.

A lelki és szellemi megtisztulás jegyében küldök egy receptet amit a minap láttam a RAI 1-on:

Tojás a purgatóriumban

1. Vegyünk egy fél fej közepes méretű vöröshagymát és vágjuk apró szeletekre. 
2. Serpenyőben helyezzük, majd kis olíva olajon üvegesre pároljuk azt.
3. Leöntjük egy bögrényi paradicsomszósszal, majd sózzuk, borsozzuk ízlés szerint (kis cukrot is lehet hozzáadni, ami kihozza az ízeket) és lefedve, alacsony lángok hagyjuk főni egy pár percet. 
4. A fedőt levesszük és fakanállal két kis szigetet csinálunk a szószban. Ezekbe verünk bele két tojást, amiket tükörtojás-szerűre sütünk. 
5. Friss bazsalikom levéllel és ropogós kenyérrel, melegen tálaljuk. 

Buon appetito!

November 12. (szombat)

Végre elérkeztem a mai naphoz amelynek történéseire már részben utaltam, de azt hiszem fő eseménye mégis ez a dupla, hiánypótló bejegyzés volt. Talán csak annyit még, hogy ma a szokottnál is szebb idő volt és így a szobánk erkélyén, napfényben fürdőzve írogattam soraimat. Talán egy kis színem is lett így november közepe táján.

Ennyi lenne akkor, még jövő hét szerdán írok picit, de Rómába nem viszek laptopot, nem én!
Jó éjszakát mindenkinek.

November 1.-12. - Part 1°

Csendes szombat délután... 9 órakor keltem ami az otthon megszokotthoz képest későinek számít. A délelőtt folyamán azonban úgy pörögtem mint a búgócsiga; reggel elmentem a piacra és postára, majd mire a gyerekek 1 óra körül kikeltek az ágyból én már javában főztem, mostam, takarítottam egyszerre (!). Elmondták, hogy mekkora király arc vagyok és még puszikat is kaptam a nyomaték kedvéért. Tehát megvolt a pozitív visszacsatolás. Aztán mindenki visszahúzódott a vackára - még legalább 1 óra míg hat a kávé amit magukba töltöttek. Addig van nyugtom tőlük. Ezért ültem le most írni ide is pár sort.

Bevallom elmaradtam manapság a bejegyzésekkel, mert kicsit összecsaptak fejem felett a hullámok és igazából nem nagyon kapott el az ihlet manapság. Lehet, hogy a hold különös állása vagy a hormonjaim miatt történt. Nem tudom. Azonban szorgos diák módjára gyűjtögettem az eseményeket amiket most egyszerre a nyakatokba fogok önteni.

November 1. (kedd)

Legutóbbi bejegyzésem után pajtikáim délutánra egy könnyed pikniket terveztek szendvicsekkel, rágcsákkal és kommersz vörös borral.  A Bosco di Capodimonte nevű parkba mentünk amiről már írtam is ide, mivel itt szoktam futni, ha tehetem. Amúgy tényleg kellemesen sikerült ahhoz képest, hogy viszonylag későn érkeztünk a helyszínre. Pár kép, csak a hangulat kedvéért:

Ott figyel az 5 literes vörös Ester háta mögött

Égigérő paszuly

Vidám falatozás 1.

Vidám falatozás 2.

Vidám falatozás 3.

Vidám falatozás 4.

Annyira menők ezek a fiúk!

Megyünk-e?

November 2. (szerda)

Szerdán már megint menni kellett iskolába és utána délután rohantam olaszra. Semmi izgi nem történt. Illetve mégis! Alkottam egy helyes kislányt a falamra fekete és piros kartonból, amit most meg is osztok veletek:

Ugye, hogy otthonosabb így a vackom?

Hozzá kell tennem, hogy az  ötlet nem az enyém, hanem az oly nagyszerű Banksy mester alkotása, de eredeti, saját kezű hamisítvány. Amúgy miután ezt megcsináltam a falamra, további 3 szobában, további 3 falfelületet bocsátottak rendelkezésemre, ahol még kiélhetem rejtett kreativitásomat. Bevallom, ez picit beindította fantáziámat és a hét második fele a művészetek jegyében telt. Haladjunk is szépen tovább ezen a vonalon.

November 3. (csütörtök)

Csütörtökön is csak a szokásos szorgos diák nap volt azzal az egy különlegességgel megspékelve, hogy megnéztük este a gyerekekkel a Hupikék törpikék kalandjainak film változatát, olaszul. El kell, hogy mondjam, hogy én világ életemben utáltam a törpék társadalmát, de  társaság kedvéért már csak azért is csatlakoztam és néha még nevettem is rajta! Meg az volt a legviccesebb mikor mindenki elmondta, hogy ők otthon hogy hívják a a törpöket. Volt smurfs, smerfy, puffi, majd jöttem én: hupikék törpikék. Nem tudom, hogy leírva is érződik-e a helyzet komikuma. Azóta viszont nagy tiszteletnek örvendek a társaságban, hogy én ilyen nehéz nyelvet beszélek. Egzotikus, mi?

November 4.- 5.-6. (péntek, szombat, vasárnap)

Úgy döntöttem, hogy egy kalap alá veszem ezt a 3 napot, mert különösebben nem történt semmi érdekes és már majdnem egy hete történt, úgyhogy már kicsit lejárt a szavatossága az előző hétvégének. Ahogy említettem a hét a kreativitás jegyében telt, ami a hétvége folyamán csúcsosodott ki igazán. Ester rendelt tőlem egy kutyás képet a falára, amire én rögtön csináltam négyet. Meg kell, hogy mutassam, mert ez már tényleg eredeti, Klacsmann Flóra alkotás:

balról jobbra: egy border collie, egy mopsz, egy angol bulldog és egy golden retriver látható

Amúgy Esterrel nagyon jól megértjük egymást, ami az enyhe kutya fanatizmust illeti (a hupikék törpikék témában viszont már nem egyszer egymás torkának ugrottunk. De csak szeretetből).

Ezen kívül készítettem néhány fotót Nápoly zezugosabb részeiről, mert Vinci - a mexikói - egy napra kölcsönadta nekem az ultramenő fényképezőgépét, amitől enyhe izgalmi állapotba kerültem. Meg kell hogy valljam, hogy engem nem kicsit nyűgöz le a nápolyi street art (csak azért mondom, hogy tudjátok miért szaladt el velem a ló, ami az album városnézés-graffiti arányát illeti). Amúgy a sorozat teljes egészében a fb profilomon tekinthető meg, de azért ide is feltöltök párat, a menőbbek közül.

Most elhúzok futni egy pindurt, de utána még az este folyamán megemlékezem a az eheti eseményekről, nehogy szó érje a ház elejét.

Október 31. - November 1.

No, elérkeztem október hónap utolsó bejegyzéséhez. Ezzel egyúttal számot kell adnom arról is, hogy már több mint egy hónapja rontom itt a levegőt. Már ha Nápoly levegőjét még lehetne tovább rontani...
Gyerekek, hogy itt milyen büdös van!
Mondjuk hozzátenném, hogy így beazonosíthatóak a város egyes részei: van halszagú környék, dögszagú környék, kulaszagú környék stb. Amúgy meg valahogy az egész várost úgy teljes egészében belengi egy átható felmosóvíz-szag.


Köhm... azt hiszem egy picit megint eltértem a tárgytól.
Szóval ott tartottam, hogy már több mint 1 hónapja, hogy itt vagyok. De ezt el se hiszem! Sokkal több idő telt el igazából, csak valami manószerű lény visszaállította az órát. Amúgy lehet, hogy tényleg az időátállítás az oka. Ja, de az csak tegnap óta van. Hát nem tudom. Lehet mégis az a baj, hogy iszonyúan hiányzik a másik felem...


No, de vágjunk is bele, mert már megint eltelt több mint egy hét, bejegyzés nélkül. Mielőtt azonban nekiugranék a mesének, vannak beígért fotóim a vulkános kirándulásról. Nézegessétek meg őket, aztán haladjunk szépen tovább:

A kráter felé vezető út

A fiúk hörpintenek egy kis vizet  a fáradtságos úton

Nápoly madártávlatból

zuzmós kráterfal

Akik először értek a tetőre

András pucsít a sziklán

Gőzölgő kövek a kráter oldalán

Szimpatikus fiatalok (4 portugál, 1 lengyel, 1 magyar fiú és van egy orosz lány is a jobb szélen)

Ott vagyok!! Lobogó hajjal a jobb szélen

Kompozíció

 A mountex már lefoglalta a sorozatot

András bal keze fura szögben áll

Itt olyan mintha minden szigetnek saját felhője lenne

Köszönet Thomasnak, aki a fotók nagy részét készítette, majd a rendelkezésemre bocsátotta (nem akar  felkerülni sem facebookra, sem blogra ezért az arcát kitakartuk)

...

Az történt, hogy tegnap a rosszcsontok bejöttek a szobámba és bambi szemekkel kérdezték:

"Már megint csak írsz?" (MEGINT)

"Halljátok, már 3 napja tiszta vagyok, most nem megyek le a térre. És különben is... Dolgom van."

Fél órára rá már azon kaptam magam, hogy nagy vidáman menetelek a kis csapattal egy üveg sörrel a kezemben. Amúgy egész nagy volt a pörgés az utcákon, mivel kiderült, hogy tegnap volt Halloween éjjele. Azért ne valami nagy dolgot képzeljetek le, annyiban volt érzékelhető az ünnepi hangulat, hogy a szokásosnál is több petárdát és rakétát lőtt fel a nápolyi fiatalság mint szokott (ez itt nagy divat, néha még napközben is lezavarnak egy pár perces tűzjátékot). Amúgy hozzá kell tennem, hogy nem volt nagy szám a buli tegnap este, de hát én is csak a nyomás miatt mentem. Nem akarásnak, nyögés a vége.

No, csinálok magamnak egy fincsi tejeskávét, aztán folytatom a heti élménybeszámolót.

Lássuk csak. Amúgy annyira sztenderd hét volt ez, hogy nehéz kiválogatnom a viccesebb, érdekesebb eseményeket a sok mindennapos dolog közül. E pár hét alatt már be is rögzültek állandó, mindennapos tevékenységek: van favorizált kávézóm, ahol tudják, a nevem, hogy melyik napokon vannak óráim és milyen típusú kávét iszom reggel és milyet délután. Van állandó helyem az előadóban, pedig az otthon sose volt (mert mindig kések). Ráadásul az egyetem melletti trattoriában is tudják, hogy nem, nem kérek majonézt a szendvicsembe.

Amúgy nem tudom említettem-e már, de itt hetente kétszer 3 órás olasz nyelvtanfolyamra járok ami egyrészt kötelező az összes erasmus diáknak, de mellesleg januárban rendes akkreditált, szipiszupi nyelvvizsgát is lehet tenni és én feltétlenül élni szeretnék a lehetőséggel. No, de a lényeg az, hogy a nyelviskola jó 1 óra járóföldre van a lakásunktól, amit általában meg szoktam tenni a jó ügy érdekében. Azonban most kedden nem voltam rá képes, mert aznap pont rászakadt az ég a városra. Ezért bevállaltam - most, első ízben - a buszozást Nápolyban. Hiba volt. Amit az olasz tömegközlekedésről mondanak az tényleg nem mese! Menetrend alapból nem létezik a megállóban, tehát teljesen random mikor érkezik a busz. Azt hallottam, hogy általában 20-30 percnyi várakozással még a legrosszabb esetben is megérkezik, főként forgalmasabb helyen. Cirka 40 perc után tűnt fel az első busz ami még csak le se lassított a megállójában... Hála Istennek nem a miénk volt, de a várakozó tömeg heves "fankúló"-zásban tört ki, valljuk be, érthető módon. Engem - akit a BKV heve edzett - nem különösebben lepett meg a dolog, de ez volt az a pont amikor a német srác elvesztette a kontrollt és konkrét hisztériás rohamot kapott. Lehet emiatt történt, hogy 50 perc után a mi buszunk felvette utasait a megállóban, amire még fel is fértünk.

Oh, és amúgy ilyen viszontagságos körülmények között találkoztam az első magyar turistákkal Nápolyban! Az említett buszon ült két 50-es éveiben járó férfi, akik amúgy tökéletesen beleilletek a nápolyi busz alkotta miliőbe (enyhén napbarnított arc és túlsúly, szürke adidas melegítő és esőkabát. Semmi fényképezőgép vagy térkép, ami becsületükre váljék). Fel se figyeltem volna rájuk ha nem magyarul kezdték volna el szidni az olasz közlekedést (a buszunk már vagy 5 perce haladt a forgalommal szemben). Kicsit arrébb sodort tőlük a tömeg, így nem tudtam továbbra is kihallgatni a beszélgetésüket, de azt vettem észre, hogy néha-néha rám pillantanak. Bevallom azt gondoltam, hogy kihallották az olaszomból a magyaros akcentust és így ők is felfedezték a rejtett testvériséget közöttünk. Ugyanabban a megállóban szálltunk le és egy határozott "Jó napot kívánok!"-kal hívtam fel magamra a figyelmet. Az egyik bácsi úgy meglepődött, hogy majdnem leesett a lépcsőn, miközben a másik hozzátette: "Pont arról beszélgettünk a kollégával, hogy egy szép lány van a buszon... Aztán kiderül, hogy az is magyar!" Elcsevegtem velük picit, aztán mentünk a dolgunkra. Azért kellemes első találkozás volt.

Mondjuk azt hozzátenném, hogy valószínűleg ez volt az első napjuk Nápolyban, mert szerintem a dél-olasz lányok nagyon szépek! Nyoma sincs a görögöknél vagy portugáloknál oly gyakori bajusznak vagy a spanyolokra jellemző összenőtt szemöldöknek. Viszont általános a hosszú barna haj és a kreolos bőr, alakra pedig a vékony láb és nagy mellek a jellemzőek. A többség rendelkezik egy kis úszógumival, de azt a stílusos öltözködéssel tökéletesen elfedik. Ezen kívül jó természetük is van! Legalábbis én mindig a lányokkal tudok elcsevegni az egyetemen, és nagyon kedvesek és segítőkészek velem. Szóval lehet jönni fiúk! Bár András pont a minap panaszkodott nekem, hogy vele meg nem állnak szóba az olasz csajok az egyetemen. Hát aki azért vesz meg egy cipőt mert fordítva van rajta az olasz zászló, az ne is csodálkozzon. Szerintem.

Az üres óráimban a héten vettem még egy cipőt (a kényszer) és mindent megszerveztem ami a november közepén esedékes, már nagyon várt római hétvégéhez szükséges.

Befejezésképp még mutatok pár fotót egy múlt heti, jól sikerült házi buliról a lakásunkban. (Azon vagyok, hogy nagyobb sikernek örvend a blogom, ha nem szűkölködik a fotókban. Tehát még felrakok párat és így talán elérem a nagyon áhított 10 db állandó olvasót).

Buli előtti készülődés egy spanyol Joséval a jobb szélen

"Hé tesó, az az én helyem"

Marina (orosz), Kuba (lengyel), Zyanya, Edith és Vincenzo (mexikói), Kasia (szintén lengyel)

Jajj, de nagy vidámság van! (Kasia és Raúl, aki spanyol)

Colgate mosoly

Két random lengyel lány (a nevüket nem tudom), de összeöltöztek

Edith bontja...

...Kuba issza

Itt komolyan nem tudom milyen nyelven történt a kommunikáció

"Az úgy volt, hogy...."

Vinci megpróbálja felvenni a beszélgetés fonalát

Aztán jobbnak látja ha pózol egy kicsit

Ki volt ilyen vicces?

A lengyel crew

Áh, Gabriel! (francia)

Raúl tölt

Igaz szerelem

Antek elszundikált egy picit

Rodrigóval jóban vagyunk

Magda egy falat tortellinivel

Raúl Paulinával enyeleg

Hőzöngő fiatalok

Sorban állás a budinál

Buli vége hangulat a paplan alatt...

...álmos tekintet...

...és a felemelt kisujj

Ennyi volt mára. Boldog november 1-jét mindenkinek!

Jajj, és ha netalántán idesodor a szél egy eltés biológus hallgatót, legyen olyan jó, és dobjon meg egy kis mikrobiosz és/vagy genetika jegyzettel! Csokival, virággal, száraztésztával fejezném ki őszinte megbecsülésemet a lelkes felajánlónak.