Ismét fogadkozással kell kezdenem, hisz már megint elhanyagoltam a blog írogatását. De gyűjtögettem az eseményeket magamban illetve kis cetliken ha épp úgy van.
Lassan ez a harmadik hetem itt, és azt hiszem kezdünk megfáradni. Az első hét minden napos partijai után, már csak minden második nap vagyok képes inni. Idáig jutottunk.
Most szerdára esett a hét-közbeni arconpörgés. Nagy örömömre, új ivós társasjátékot ismerhettem meg, ami igen alattomosnak bizonyult. Talán a játék maga nem is lett volna bonyolult, de későn kapcsolódtam be és ezért nem voltam teljesen tisztában a szabályokkal. Ez csak azért volt kellemetlen, mert a játékszabályok közé tartozott az is, hogy a játszma kezdete után senki nem magyarázhat a játékszabályokról, mert különben innia kell. Én meg sokat értetlenkedtem. Végül olyan aranyosra ittam magam, hogy még 1 óra előtt elszállítottak az ágyamba. Sajnos emiatt az Exotic bárba sem jutottam el, ahol pedig a hivatalos Erasmus buli volt. Azt mondták, jobban jártam.
Másnap - mindezek után - reggel 8-kor, tompa fejfájással és egy másfél literes ásványvízzel felpakolva, már az iskolapadban ültem. Délután 4-ig lassú kínhalál. Most persze a nagyokosok azt kérdezik miért mentem be ilyen használhatatlanul. Nos, az a helyzet, hogy itt minden órán katalógus van. Ezért. Látjátok, azért az Erasmus student élete sem csak játék és mese.
No, de lépjünk kicsit vissza az időben, hisz tényleg rég volt már, hogy utoljára írtam nektek. Azon voltam amúgy, hogy kicsit változtatok a blog profilján és ezentúl egy-egy témában, általánosságban fogok írni, mert sajnos nehéz felidézni, hogy melyik nap mi történt. Egy-egy kivételes eseményt mondjuk semmiképp sem tartanék magamban. Például a következőt:
A minap épp futottam a tengerparton (tudnillik itt is heti 4szer eljárok futni, ha az idő is úgy akarja. Mondjuk manapság sokat esik, meg későn érek haza az egyetemről stbstb.) Szóval épp a tengerparton futok, amikor azt látom, hogy egy rossz külsejű férfi egy kis fiat puntót molesztál. Valahogy leügyeskedte a kocsi ablakát és a résen keresztül egy feszítővasnak tűnő tárggyal matatott bent, mikor én éppen arra jártam. Valószínűleg nem a tulaj volt. Szerencsés közbelépésemnek hála - nem szóltam semmit, de tekintélyt parancsoló személyemnek köszönhetően - zavartan továbbállt a Tolvaj és a puntó is megmenekült.
Kicsit még visszakunkorodva a futásra, el kell hogy mondjam, hogy ennél hatékonyabb módja nincs a város felfedezésének. Nápoly valami hihetetlenül, elképesztően hatalmas. Tán tegnap lehetett, hogy felfedeztem az itteni Margitszigetet. Ugyanaz a kellemes, fás, ligetes, helyenként nagy tisztásokkal tarkított terület, csak nem a Duna közepén, hanem egy domb tetején, úgy, hogy egész Nápoly a lábad előtt hever (Goethe is írt itt valamit, csak, hogy tudjátok). Annyiban több mint a sziget, hogy helyenként pálmafákkal és szobrokkal van felturbózva. Mondjuk az idevezető út picit para; egy igen hosszú lépcső vezet a parkhoz ami tele van eldobált fecskendőkkel. Éjjel itt nincs közvilágítás, tehát zajlik az élet rendesen. Aki esetleg aggódna a biztonságomért, jelentem, hogy én sosem járok arra este, de még csak egyedül sem. Az egyik lengyel fiúval járunk futni nagy lelkesen, igaz, hogy ő közel olyan magas mint én, de eddig még nem esett bántódásom mikor vele voltam. Meg még lelkes is, hogy velem lehet. Kedves tőle.
Jójó, beszélek kicsit a az erősebbik nemről, hisz tudom, hogy mindenkit a pikáns részletek érdekelnek, ami jogos is, hiszen csaknem 20 fiatal van itt egy légtérbe zárva. De azt kell, hogy mondjam, hogy még nem történt semmi említésre méltó a szűkebb környezetemben. A spanyoloknál szokott történni ez-az, de mivel, hogy ők nem beszélnek emberi nyelven, csak a közülük valókkal tudnak összeállni nagyobb sikerrel (és tekintve, hogy az erasmusosok 75-80%-a spanyol, nem is olyan rossz a helyzet). Azonban a mi apartmanunkban a megértés, odafigyelés és a béke uralkodik. Inkább családias a hangulat; együtt vacsizunk, reggel sorban állunk a fürdőszobába, elmeséljük a problémáinkat, szomorúságunkat... Mondjuk a 4 lakótársam közül 2 kettő mélyen vallásos (tudjátok, a lengyel párocska akik külön szobában alszanak), ez nem is olyan meglepő. Mondjuk Magda - a bigott szobatársam - eleinte még attól is zavarba jött amikor törölközőbe bugyolálva jelentem meg, manapság már ő sem fogja be a szemét amikor reggelente fehérneműben flangálok fel-alá a lakásban. A többieket meg kicsit sem zavarja.
Szóval ennyit dióhéjban a közös életünkről, de annyit még hozzátennék, hogy lennének itt lehetőségek felületes vagy akár mélyrehatóbb kapcsolatok kialakítására, de hát az ember ne jöjjön úgy Erasmusra, hogy érzelmi függésben van (ezt már drága jó nagyanyám is megmondta, Isten megáldja).
Nem is tudom mit írhatnék még. Ma este szülinapi parti lengyel módra, tehát mennem kell.
Visszaolvasva igen laposra sikeredett ez a bejegyzés. Bevallom, nem vagyok formában.
Rám tört a honvágy első hulláma és ezért napok óta álmatlanság gyötör. Legközelebb jobb leszek.
